Index Vakbarát Hírportál

Szíjjártó Péter szerint ütemesen és zavartalanul folyik a paksi-bővítés

2024. február 6., kedd 16:30

A külgazdasági és külügyminiszter az orosz Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt telefonon. A miniszter részletezte a paksi atomerőmű bővítési munkáinak eredményeit, illetve azok várható ütemezését. A két új reaktorblokkal 70 százalékra emelkedhet az atomenergia részesedése Magyarország villamosenergia-ellátásában, az ország közel kerülhet az önellátáshoz, és csökkenhet kitettsége a nemzetközi energiapiacnak.

Ütemesen, zavartalanul folynak a paksi atomerőmű bővítési munkálatai, amely projekt lehetővé fogja tenni Magyarország energiabiztonságának fenntartását, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését és a környezetvédelem további erősítését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronbánfalván az MTI szerint.

Szijjártó Péter a kihelyezett kormányülés szünetében arról számolt be a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint, hogy Alekszej Lihacsovval, az orosz Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt telefonon, akivel a paksi bővítés állását is áttekintették, ahogy azt a beruházás mielőbbi átadása érdekében rendszeresen teszik.

Az építkezés „ütemesen és zavartalanul” folyik: 2,7 kilométernyi résfalazás a tavalyi év végén már lezárult, jelenleg a leendő erőmű biztonsága szempontjából nagyon fontos talajszilárdítás munkálatai zajlanak, amivel a jövő év közepére fognak végezni. A földben változó mélységben elhelyezendő 70 ezer cölöpből eddig háromezer van meg, valamint az úgynevezett első beton öntéséhez szükséges létesítmények kialakítása is megkezdődött.

A jelenlegi menetrendet, úgy néz ki, hogy tudjuk tartani, hogy az idei esztendő végéig az első beton öntésére sor fog kerülni, az ehhez szükséges teszteket már februárban meg fogjuk tudni kezdeni

– jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Az Országos Atomenergia Hivatal már minden szükséges engedélyt kiadott a most zajló és a „küszöbön álló” munkák tekintetében a miniszter szerint, aki hozzátette: „folyamatosan dolgoznak a kollégáim azon, hogy az újabb és újabb engedélykérelmeket beadják”.

A tárcavezető nagy segítségnek tartja az Országgyűlés által nemrég elfogadott nukleáris biztonsági törvény módosítását, ami az engedélyezési folyamatot sokkal egyszerűbbé teszi, így a beruházás az eddiginél is gyorsabban fog tudni haladni, a biztonsági követelmények maximális figyelembevétele mellett is.

Tavasszal, várhatóan áprilisban a reaktortartály előállítása is meg fog kezdődni, ami az úgynevezett hosszú gyártási idejű elemek közé tartozik, amihez az alapanyagok beszerzése már zajlik, az olvadékcsapda áprilisra vagy májusra el is készülhet.

Világosan megmutatkozott az elmúlt években, hogy az energiaellátás szempontjából azok az országok vannak igazából biztonságban, amelyek saját maguk elő tudják állítani a szükséges energiamennyiség lehető legnagyobb részét

– mutatott rá Szijjártó Péter, szerinte a paksi bővítéssel az ország nukleáris kapacitása a duplájára emelkedhet, ami az energiabiztonság, így a szuverenitás érdekében nagyon fontos.

Magyarország villamosenergia-ellátásában a két újabb reaktorblokk építésével körülbelül 70 százalékra emelkedhet az atomenergia részesedése. A jelenlegi és a következő évekre tervezett napenergia-kapacitásokkal az ország az önellátáshoz vezető útra léphet.

A földgázimport a bővítéssel évi 3-3,5 milliárd köbméterrel csökkenthető, ami csökkentheti az ország kitettségét a nemzetközi energiapiacnak. Sőt, a szén-dioxid-kibocsátás is 17 millió tonnával mérséklődhet, ami hozzájárul a környezetvédelmi erőfeszítésekhez.

Tehát jó hír, hogy Pakson ütemesen, zavartalanul folynak az új atomerőmű építésének munkálatai, az új paksi reaktorblokkok garanciát fognak jelenteni rá, hogy Magyarország energiaellátása a következő évtizedekben is biztonságban lesz, és a garanciát jelentik ezek a reaktorok arra, hogy a rezsicsökkentés eredményeit fenn tudjuk tartani, és a környezetünket is jobban meg fogjuk tudni védeni

– összegezte a külgazdasági és külügyminiszter, aki ismét Magyarországra várja Alekszej Lihacsovot, hogy a folyamat állását és az ahhoz kapcsolódó jogi ügyeket ismét áttekintsék.

Rovatok