Index Vakbarát Hírportál

Gundel Takács Gábor otthagyja Novák Katalin csapatát

2024. február 8., csütörtök 17:09

Gundel Takács Gábor csütörtökön délután a közösségi oldalán közölte, hogy nem kíván a jövőben a tanácsadó testület tagja lenni, mert ezt a munkát nem lehet politikamentesen végezni.

Nagy port kavart Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi ügye, vagyis az, hogy szabadon bocsátotta a jogerősen elítélt egykori igazgatóhelyettest, aki segített főnökének eltussolni pedofilbotrányát.

Az ügyben már többen megszólaltak, korábban Gundel Takács Gábor is, aki most csütörtökön délután a közösségi oldalán azt is közölte, hogy nem kíván a jövőben az elnöki tanácsadó testület tagja lenni, mert ezt a munkát nem lehet politikamentesen végezni. Kérése szerint a szöveget változtatás nélkül közöljük.

„Mindenkihez!

 Alapvetés: Mindenkinek kötelessége szolgálnia a hazáját. Ha a mindenkori Köztársasági Elnök erre felkéri az embert, akkor menni kell. 

  A Köztársasági Elnöki Tanácsadó Testület minden tagja ingyen, kizárólag jobbító szándékkal és közéleti – azaz kifejezetten nem politikai – kérdésekben ad tanácsokat. Döntéseket nem hoznak. 

 K. Endre ügyével magam is a sajtóban találkoztam.

 Vannak ügyek, amikkel kapcsolatban zéró a tolerancia, ilyen a pedofília is. 

 Véleményem szerint rossz döntés született a kegyelmi kérvény aláírásakor. Hiba volt.

 Ennek értelmében ma javaslatot tettem Novák Katalinnak. 

 Úgy tartom helyesnek, hogy az ember először azzal ossza meg a véleményét, akit illet.

 Nem tudok azonosulni a magyar politikai kultúrával, kommunikációval, cinizmussal, módszerekkel, indulatokkal és gátlástalansággal. Egyik oldaléval sem. Épp ezért nem kívánok a jövőben a tanácsadó testület tagja sem lenni, mert reményeim ellenére ezt a munkát sem lehet politikamentesen végezni.

 Nem tudok azonosulni azzal a gyűlöletkommunikációval, ami a sajtó egy részéből és az emberek egy részéből árad, miközben a tájékozódás, és egymás megértése szándékának csírájára sincs igényük. 

 Bármilyen jóindulattal, felelősséggel, kötelességtudattal, építő szándékkal fordul is az ember a nemzete felé, a politikai érdek előbb-utóbb besározza, lerántja, ledarálja. Vannak, akikről ez lepereg, vannak, akikről nem. Én ebben a közegben nem tudok létezni.” 

– írta bejegyzésében Gundel Takács Gábor.

Gundel Takács Gábor lemondásának hírére nem sokkal később a Momentum Mozgalom is reagált. Mint írják, ez korrekt lépés, és Novák Katalin is példát vehetne róla.

Rovatok