Index Vakbarát Hírportál

Nem tágít a jó idő, csütörtökre is marad a tavaszias hangulat

2024. február 8., csütörtök 06:09

Reggelre megvastagszik a felhőzet, az északi országrészekben kisebb eső is eshet. Napközben már többfelé kisüt a nap és megélénkül a szél is, néhol erős lökésekre kell számítani. A legmagasabb hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

Csütörtökön kezdetben felhős lesz az ég, majd napközben nyugat, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet és többfelé kisüt a nap. Ugyanakkor északon, északkeleten maradhatnak erősen felhős tájak, arrafelé esetleg elvétve előfordulhat szemerkélő eső.

A reggeli órákban főként az ország északi, északkeleti tájain élők számíthatnak esőre, kisebb záporra, este pedig északnyugaton fordulhat csapadékosra az időjárás.

Többfelé élénk, délen erős lehet a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban 0 és 8 Celsius-fok várható,

DÉLUTÁNRA AZ ORSZÁG NAGY RÉSZÉN MÁR 12–18 FOKOT MÉRHETÜNK.

Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet.

Az Időkép hozzátette, az északkeleti határ közelében ettől pár fokkal hűvösebb lehet. HungaroMet előrejelzése szerint csütörtökön nem várható kritériumok szerinti veszélyes időjárási esemény.

Fejfájást okozhat a februári tavasz

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint csütörtökön nem várható fronthatás, azonban a szokatlanul enyhe időjárás melegfronti tüneteket okozhat: fejfájás, migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság és vérnyomás-ingadozás is előfordulhat, ezentúl felerősödhetnek a gyulladásos panaszok.

A meteorológusok úgy látják, a hetet felhős, borongós idővel zárjuk, pénteken több helyen fordulhat elő kisebb eső. Az előrejelzések szerint azonban a hőmérséklet továbbra sem csökken, pénteken 9 és 17 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok