Index Vakbarát Hírportál

Háborognak a Pest vármegyeiek az ügyelet miatt, megszólalt az OMSZ

2024. február 8., csütörtök 10:14

Zavartalan a hívásfogadás és az ügyeleti ellátás Pest vármegyében – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csütörtökön.

Mint írták, a február elsejei indulás utáni első hétvégén kiugróan sok, majdnem kétezer hívás érkezett a 1830-as ügyeleti telefonszámra, ebből több mint ötszázan „kipróbálási céllal” tárcsázták a számot, a hívások jelentékeny részében pedig csak valamilyen egészségügyi jellegű információra volt szüksége a telefonálónak, amit az Egészségvonal közreműködésével megkaptak.

Hétfőn, kedden és szerdán az ügyeleti hívásszám a hétvégi napok számainak hatodára csökkent, és jelenleg rövid várakozási idővel működik a hívásfogadó rendszer.

Közölték azt is, hogy Pest vármegye 21 ügyeleti telephelyén hétfőn összesen 132 beteget, kedden 101 beteget, szerdán 102 beteget kellett ellátni, ami óránként és ügyeleti helyenként kevesebb mint egy beteget jelentett.

A szentendrei ügyeletet – ahol egy sajtóhír szerint a nagy betegszám és munkaterhelés miatt „az ellátás megoldhatatlan” – a 16 órától reggel 8 óráig terjedő időszakban kedden három, szerdán négy beteg kereste fel, és mindannyian megfelelő ellátásban részesültek – tették hozzá.

Az OMSZ a működési és betegforgalmi adatokat az elkövetkező napokban is folyamatosan gyűjti és elemzi annak érdekében, hogy a 1830 hívásfogadó kapacitását és az ügyeleti ellátóhelyek erőforrásait a betegek igényeihez és szükségleteihez igazíthassa – emelték ki.

Az új ügyeleti rendszer felépítésének és működésének vármegyékre vonatkozó részletei a www.mentok.hu/ugyelet linkre kattintva érhetők el.

Rovatok