Index Vakbarát Hírportál

Itt vannak a részletek, ezt a javaslatot nyújthatja be Orbán Viktor a kegyelmi ügyben

2024. február 8., csütörtök 18:23

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután bejelentette: a pedofilügyben kirobbant kegyelmi vita után alkotmánymódosítást nyújt be. Nyilvánosságra kerültek a javaslat részletei.

Orbán Viktor csütörtökön közölte: alkotmánymódosítást nyújtott be a kormány nevében, „amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Ideje rendezni ezt a kérdést”. A kormányfő bejelentése azután érkezett, hogy nagy felháborodást keltett Novák Katalin kegyelmi döntése a bicskei pedofilügyben. Az ellenzék azóta a köztársasági elnök lemondását követeli.

A Magyar Nemzet megszerezte Orbán Viktor javaslatának részleteit, az alkotmánymódosító javaslat értelmében a jövőben nem kaphatnak elnöki kegyelmet olyan személyek, akik kiskorú személyek sérelmére követtek el szándékos bűncselekményeket.

A lap birtokába jutott dokumentum indoklásában úgy fogalmaztak, hogy „Magyarországon a gyermek a legfontosabb! A gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények tetteseit a törvény teljes szigorával kell büntetni. Aki kiskorú gyermek kárára szándékos bűncselekményt követ el, az semmilyen indokkal nem mentesülhet a tettei következményei alól”.

A módosító javaslat szerint– amely az esti órákban megjelent a parlament honlapján is – egyértelműen ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a gyermekek kárára szándékos bűncselekményt elkövetők kegyelem útján mentesüljenek a büntetésük hátrányos jogkövetkezményei alól, és újra büntetlen előéletűvé válhassanak.

Alaptörvényünkben kell világossá tenni, hogy a gyermekek kárára bűncselekményt elkövetők számára nincs kegyelem

– áll a dokumentumban.

A lap úgy tudja, az alkotmánymódosítás rendelkezik arról is, hogy mit kell tennie a köztársasági elnöknek az olyan, folyamatban lévő kegyelmi kérelmekkel kapcsolatban, amelyekben kiskorú személy sérelmére elkövetett bűncselekmény esetében nyújtanak be kérvényt. Az átmeneti rendelkezések egyértelműsítik, hogy a már folyamatban lévő kegyelmi ügyekben is alkalmazni kell a kiskorúakat védő, kegyelmet kizáró rendelkezést.

Az ügyben a Demokratikus Koalíció, a Mi Hazánk Mozgalom, valamint a Párbeszéd is nyújtott be javaslatokat.

Rovatok