Index Vakbarát Hírportál

Megvan Grétsy László temetésének időpontja

2024. február 10., szombat 06:26

Életének 92. évében halt meg álmában Grétsy László. Halálhírét az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tartott rendezvény kezdetén jelentették be, a jelenlévők egyperces csenddel emlékeztek meg a nyelvészről.

Január 21-én, 91 évesen halt meg Grétsy László közismert magyar nyelvész. Az utolsó pillanatig aktív életet folytatott, a másnap megrendezésre kerülő A magyar nyelv jövője – A nyelvi változások nyomában címmel meghirdetett konferenciának is meghívott díszvendége volt, azonban ezen a rendezvényen már nem tudott részt venni: halálának hírét a konferencia kezdetén jelentették be. Mint mondták, az ismert nyelvész álmában, békésen hunyt el.

Grétsy Lászlót a Farkasréti temetőben helyezik végső nyugalomra február 23-án, pénteken – írja a Blikk. A szertartás 9:45-kor kezdődik, ahová mindenkit várnak, aki szeretné utolsó útjára elkísérni Grétsy Lászlót.

A magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja volt

Grétsy László 1960-ban szerezte meg a nyelvtudományok kandidátusa címet az ELTE BTK-n, majd a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, később főmunkatársa lett, valamint a mai magyar nyelvvel foglalkozó osztály vezetőjévé is kinevezték.

Később a Tanárképző Főiskolai Kar Magyar Nyelvi Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanáraként folytatta, közben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé is választották, majd nyugdíjba vonulása után annak tiszteletbeli elnöke lett; ehhez hasonlóan az Anyanyelvápolók Szövetségében is előbb elnöki, majd tiszteletbeli elnöki pozíciót töltött be.

Munkatársa volt több nyelvészeti folyóiratnak – például a Magyar Nyelvőrnek és az Édes Anyanyelvünknek –, de az Élet és Tudomány, valamint a Szabad Föld rovatvezetőjeként is működött. Magyar Örökség díjjal 2007-ben, Prima Primissima díjjal 2012-ben tüntették ki.

A LEGTÖBBEN AZ ÁLLJUNK MEG EGY SZÓRA! CÍMŰ MŰSORBÓL ISMERHETTÉK GRÉTSY LÁSZLÓT.

Az 1987 januárjában induló, hetente jelentkező ismeretterjesztő sorozatban tízperces adásokba tömörítve beszélgettek Vágó Istvánnal, a későbbi kvízmesterrel, nyelvhelyességi kérdésekről.

Rovatok