Index Vakbarát Hírportál

Közvetlen köztársaságielnök-választást követel Vona Gábor

2024. február 10., szombat 09:18

A Második Reformkor elnöke Facebook-posztban tette közzé azt az öt pontot, amelyre szerinte Novák Katalin elnöki kegyelme és Orbán Viktor alkotmánymódosítási kérvénye világít rá. Szerinte a kormány kommunikációja, hogy nekik a gyermekek védelme az első, csak üres frázis.

Vona Gábor pártelnök a már szokásosnak mondható öt pontban szedte össze, hogy Novák Katalin kegyelmi botránya és az erre válaszreakcióként alaptörvény-módosítási javaslatot benyújtó Orbán Viktor kommunikációja mire világíthat rá a jelent és a jövőt illetően. Nézzük akkor a sarokpontokat:

Az utolsó három pont talán van annyira egyértelmű, hogy ne kelljen kifejteni, viszont az első kettőhöz remek adalékokat írt Vona a posztjában. „A köztársasági elnök ügye újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarországon rosszléti állam működik” – kezdte a magyarázatot, amely arra utal, hogy a gyermekvédelmi nemzeti konzultációkra és kampányokra elköltött milliárdnyi pénz csupán színház, valódi gondolatiság nincs mögötte a kormány részéről.

A második pontnál pedig felemlegeti Pető Attila tavalyi ügyét, aki gyermekként elszenvedte egy pap pedofil közeledését, majd amikor bíróságra vitte a dolgot, még őt marasztalták el zaklatásért. Vona azzal zárja közleményét, hogy „tragikomikus konzultációk és politikai kommunikáció helyett arra fordítsunk forrásokat”, hogy adjuk vissza a fiataloknak az országot és a gyermekeknek a biztonságos gyerekkort.

Vona öt pontja a kommenteknél tekinthető meg.

Rovatok