Index Vakbarát Hírportál

Meghalt egy hat hónapos kisbaba, megfulladhatott a tápszertől

2024. február 11., vasárnap 11:51

Csütörtök délután Tarnaörsön meghalt egy hat hónapos kisfiú. Feltehetőleg megfulladt a korábban elfogyasztott tápszert miatt.

Meghalt egy hat hónapos kisbaba Tarnaörsön, miután nevelőanyja az etetés után visszafektette az ágyba – írja a Tények.

Információk szerint a kisfiú az elmúlt időszakban került a nevelőszülőkhöz két másik gyermekkel együtt. Az tragédia napján az egyik kisgyerek gyámja ment látogatóba, ekkor etette a csecsemőt a nevelőanyja. Mikor a gyám elindult, a nő kikísérte a vendéget, addig betette a kisbabát az ágyba. Mire azonban visszament, a kisfiú már halott volt. Feltehetőleg megfulladt az előzőleg kapott tápszer miatt, de a halál pontos okát boncolás mondja majd ki.

A kisfiút rögtön születése után kiemelték a családból négy testvérével együtt. Az édesanyjuk beteg volt és nagyon rossz körülmények között éltek, 16-an laktak egy lakásban.

A tarnaörsi nevelőanyához ezután került, ki gondos nevelőszülő hírében állt, de ettől függetlenül a haláleset miatt elvették tőle a másik két nevelt gyermekét is.

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az ügyben.

Rovatok