Index Vakbarát Hírportál

Lek*rvázták Novák Katalint és Varga Juditot egy véleménycikkben

2024. február 12., hétfő 19:20

K*rvák cseréje – ezzel a címmel jelent meg Arató Andrásnak, a Klubrádió vezetőjének egy véleménycikke Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról. Sőt, cikkünk írásakor is ezen a címen jelenik meg egy platformon. Az ügyre már meg is érkeztek az első reakciók.

A két fideszes női politikus lemondását sokan és sokféleképp véleményezték. Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatójának azonban sikerült váratlanat húznia azzal, hogy ezt az obszcén címet adta a cikkének, amely a Google keresőjében még mindig így jelenik meg. Alább mutatjuk erről a printscreent is.

A Google adatai szerint a cikk még vasárnap déltájt, 11.58-kor jelent meg először. A címe azóta az lett, hogy „Bútorok cseréje?”, de a szövegében még mindig megtalálható egy mondat, amelyben prostituáltakhoz hasonlítja a szerző Novák Katalint és Varga Juditot.

Fordulhattunk volna klasszikusokhoz is a megoldást keresendő: ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a k*rvákat

– írta Arató András. A cikk későbbi pontján további utalások vannak „kuplerájra”, „(nyilvános) háza” is, és van még benne jó néhány kétértelmű kijelentés.

Az LMP már el is határolódott 

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja elhatárolódik Arató András kijelentéseitől – közölte a párt a Magyar Nemzet megkeresésére válaszolva.

Az, hogy a volt köztársasági elnököt és volt igazságügyi minisztert ilyen alpári módon, az ön által említett jelzőkkel illessék, az elfogadhatatlan, annak semmi köze a jelenlegi ügyhöz, kizárólag egy reményeink szerint régmúlt rendszer fosszíliája, amikor a férfiak egyéb eszközeik híján ily módon minősítik a nőket

– közölték, de megjegyezték azt is, hogy Novák Katalin és Varga Judit hibázott szerintük a kegyelmi ügyben.

Hasonlóan reagált Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom korábbi elnökségi tagja. „Számomra elfogadhatatlan és nem értek vele egyet” – mondta, hozzátéve, nagyon örül annak, hogy lecserélték a vállalhatatlan címet.

Tényi István feljelentett 

A volt fideszes politikus, Tényi István közölte, becsületsértés vétség gyanúja miatt bejelentést tesz a legfőbb ügyészségnél ismeretlen elkövető ellen a cikk miatt.

Indoklása szerint az Alaptörvény 12. cikk első bekezdése alapján a köztársasági elnök személye sérthetetlen. Állítása szerint az államfő sérthetetlensége alkotmányjogi jogállásából következik, nevezetesen abból, hogy a köztársasági elnök Magyarország államfője, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

A köztársasági elnök megsértése Magyarország, a magyar nemzet megsértését jelenti

írta Tényi, hozzátéve, szerinte elengedhetetlen a büntető jogszabály megalkotása, amely a köztársasági elnök személyével szembeni sértő megnyilatkozásokat megfelelően szankcionálja. 

Arató szerint nem ezzel a címmel jelent meg a cikk

Arató András a hvg.hu megkeresésére hétfőn azt nyilatkozta, hogy a cikk címét még megjelenés előtt megváltoztatta a mostani verzióra, de nem érti, hogy miért így került be a cikk a Google keresőjébe (annyi biztos, hogy a cikkről készült első archív mentésben, vasárnap 11.59-kor – vagyis a megjelenés után egy perccel – már a bútoros cím volt látható magán az oldalon).

Hozzátette, a mostani címmel nem félreérthető az anyag, és úgy véli, hogy nem k*rvázta le Varga Juditot és Novák Katalint.

Rovatok