Index Vakbarát Hírportál

Kizsebelte alvó utastársát egy férfi a 6-os villamoson

2024. február 13., kedd 11:11

A Fővárosi Főügyészség kedden közölte, hogy négy év fegyházra ítélte a bíróság azt a férfit, aki kizsebelt egy alvó utast január végén a 6-os villamoson.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség 3 napon belül eredményesen állított bíróság elé egy férfit, aki januárban a Móricz Zsigmond körtéri végállomáson a 6-os villamoson kizsebelte az egyik alvó utast – írja az ügyészség.

A bűncselekményt a villamos ablakain keresztül a peronon tartózkodó rendőrök figyelemmel kísérték, és amikor a kifosztó leszállt, feltartóztatták. Az elkövető ekkor eldobta az elvett telefont, azt azonban a rendőrök megtalálták és a sértettnek visszaadták, így a bűncselekménnyel okozott kár megtérült.

A kerületi ügyészség a büntetett előéletű férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé, aminek eredményeként őt a bíróság

kifosztás bűntettében bűnösnek mondta ki, és – mint többszörös visszaesőt – 4 év fegyházbüntetésre ítélte.

Egyúttal megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet – védelmi fellebbezésre tekintettel – nem jogerős.

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság az ítéletet követően, a másodfokú eljárásra elrendelte a férfi letartóztatását.

Rovatok