Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor haladéktalan cselekvést követel a minisztereitől

2024. február 13., kedd 14:51

Orbán Viktor miniszterelnök a minap felszólította a honvédelmi minisztert, a külgazdasági és külügyminisztert, valamint az igazságügyi minisztert, hogy haladéktalanul terjesszék a kormány elé a csádi megállapodás szövegét. Mint ismert, az Országgyűlés tavaly novemberben fogadta el a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslatot.

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent egy határozat a Csádi Köztársaság területén állomásozó magyar kontingens jogállásáról, a katonai együttműködésről és segítségnyújtásról előkészített kormányközi megállapodás létrehozásáról is.

Ebben az áll, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is részt vesz a magyar csádi misszió előkészítésében – erről a honvédelmi miniszter beszélt lapunknak adott exkluzív interjújában.

A csádi feladatok

Az Országgyűlés 2023 novemberében döntött a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról. E szerint:

missziót hivatalosan a csádi elnök kérte Magyarországtól. Ennek célja az ország stabilitásának, ezáltal Európa és Magyarország biztonságának erősítése, az Afrika felől fenyegető újabb migrációs hullámok megállítása.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a misszió bejelentésekor azt mondta, hogy a bevándorlók tömege biztonsági kockázattal és terrorizmussal fenyegeti Európát. Minderre az izraeli–gázai események és a brüsszeli terrortámadás európai következményei is figyelmeztetnek, a bevándorlókkal együtt a közel-keleti konfliktusok Európa nagyvárosaiban is megjelentek, erőszakos tüntetések indultak. A miniszter akkor utalt arra is, hogy a Hungary Helps Program keretében humanitárius és fejlesztési központ nyitását készítették elő az afrikai országban, illetve több héten át orvos- és humanitárius misszió segítette a helyiek ellátását. A terv az, hogy 2024 tavaszán egy legfeljebb 200 fős katonai misszió kezdje meg működését Csádban annak érdekében, hogy megfékezze a migrációt, segítse a terrorizmus elleni küzdelmet és támogassa a humanitárius segítségnyújtást. 

A miniszterelnök fia, Orbán Gáspár 2020-ban végezte el a brit katonai elit iskola, a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) 9 hónapos képzését. Tanulmányai elvégzéséhez tanulmányi szerződést kötött, amelyben vállalta, hogy 5 évig itthon szolgál a támogatásáért cserébe.

Rovatok