Index Vakbarát Hírportál

Abszurd, hazug, képmutató – érkeznek az ellenzéki reakciók Balog Zoltán ügyével kapcsolatban

2024. február 13., kedd 19:37

A református egyház legfőbb törvényhozó testülete bizalmi, titkos szavazáson 86 százalékban arra voksolt, hogy Balog Zoltán megtarthatja püspöki pozícióját. Ennek megfelelően Balog nem is mondott le, marad a református egyház élén. Érkeznek a reakciók.

Ahogy arról mi is beszámoltunk az Indexen, Balog Zoltán titkos szavazás útján bizalmat kapott a Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testületének 86 százalékától, így nem mondott le tisztségéről, és maradt a református egyház élén.

Donáth Anna, a Momentum elnöke élesen bírálta a döntést, szerinte ha Balognak nem volt köze K. Endre kegyelmi ügyéhez, akkor felesleges volt a szavazás, ha pedig köze volt hozzá, akkor le kellett volna mondatni. Véleménye szerint ez egy

abszurd, hazug, képmutató eljárás. A nyilvánosság kizárásával. Nagyon emlékeztet a kegyelmi eljárásra.

Mint mondja, „Balog Zoltán lelkészként kért kegyelmet egy pedofilsegítőnek. Balog Zoltán lelkészként járt közben a bicskei pedofil intézetigazgató állami kitüntetésében. Ezt sosem felejtjük”.

A Jobbik sajtóközleményében azt írta,

Balog Zoltán mától a gyávaság és a gyarlóság mintaképe lesz. Ő is két nő szoknyája mögé bújt! Pedig a felelősség legnagyobb részben nem Novákot és nem is Vargát, sokkal inkább a gyáva Balogot, és a bujkáló Orbánt terheli!

Szerintük ezzel együtt joggal merül fel a kérdés, hogy hová tűnt Orbán Viktor miniszterelnök? „A közösségi oldalán szokatlan módon napok óta nem jelentkezett, és semmilyen más platformon nem nyilvánult meg” – áll a közleményben.

A Jobbik úgy véli, hogy Orbán okkal tűnt el, hiszen „mindenki számára világos, hogy a Fidesz rendszerében minden döntés az ő asztalán születik meg, a végső politikai felelősség az övé”.

A Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke, Dobrev Klára mindössze egyetlen szóval és egy képpel a Facebook-oldalán reagált Balog hivatalban maradására. Annyit írt: „Vállalhatatlan”.

Elismerte, de marad! Egy szava nem volt az áldozatokhoz

– olvasható a bejegyzésben megosztott képen, melyen Balog mellett Orbán Viktor látható.

A Párbeszéd – Zöldek részéről Szabó Tímea frakcióvezető szintén egy Facebook-poszttal reagált szűkszavúan, lényegre törően: 

Szégyelld magad, Balog Zoltán! Nem szavaztatni kell, hanem felelősséget vállalni! Hogy nézel így tükörbe?

– áll a posztban.

Frissítés: 

Időközben megérkezett a DK hivatalos sajtóközleménye is az üggyel kapcsolatban, amelyben bővebben kifejtik Dobrev Facebook-bejegyzését. 

Nem kért bocsánatot az áldozatoktól Balog Zoltán, Orbán volt minisztere tovább védi az orbáni pedofilhálózatot

– kezdi Kálmán Olga, a DK országgyűlési képviselője.

Hangsúlyozza, hogy „egyelőre megúszta” Balog a bicskei pedofilügyet, pedig beismerte, hogy támogatta K. Endre kegyelmi kérelmét, és csak a hívektől kért bocsánatot, az áldozatoktól viszont nem.

„A Demokratikus Koalíció azonban nem fogja hagyni, hogy Magyarország a fideszes pedofilok vadászterülete legyen! Meg fogjuk védeni a gyerekeinket és unokáinkat, akármilyen magas kormányzati szintről működtetik is az orbáni pedofilhálózatot!” – zárták a közleményt.

(Borítókép: Balog Zoltán 2024. január 27-én. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)

Rovatok