Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP bemutatta józsefvárosi képviselőjelöltjeit

2024. február 15., csütörtök 20:28

Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke a Blaha Lujza téren tartott csütörtök délutáni sajtótájékoztatón mutatta be az MSZP VIII. kerületi jelöltjeit.

A 2024-es önkormányzati választásokon az MSZP három képviselőjét indítja:

Az MSZP hangsúlyozta, a jelöltek a 2019-es választásokon már egyszer elnyerték a választók bizalmát, így bíznak benne, hogy a választásokon ismét egyéni képviselői mandátumhoz juthatnak.

A párt közleményében úgy fogalmazott, hogy álláspontja szerint „győztes csapaton nem szabad változtatni”, ezért a három képviselőjelöltje mellett támogatja a hivatalban lévő Pikó András polgármestert is.

„A fővárosban a szabadság, a demokrácia utat tör magának. A Fidesz csak akkor tudni győzni, ha megosztja az ellenzéket. Mindent meg kell annak érdekében tenni, hogy a demokraták folytathassák azt az utat, amelyet ’19-ben elkezdtek” – írta az MSZP hozzátéve, hogy a szocialisták továbbra is gyűjtik a támogató aláírásokat az ellenzék összefogására, együttműködésre.

Rovatok