Index Vakbarát Hírportál

Mellár Tamás kilépett a református egyházból

2024. február 15., csütörtök 06:48

A KSH egykori elnöke szerdán bejelentette, „fájó szívvel”, de kilép a református egyházból.

Mellár Tamás ellenzéki parlamenti képviselő és a KSH volt elnöke szerdán jelentette be Facebook-oldalán, hogy kilép a református egyházból, mivel nem akar olyan közösséghez tartozni „amit pedofilvédelmezők vezetnek” – vette észre a 24.hu.

Kiemelte, sajnálja, hogy Balog Zoltán püspök nem mondott le tisztségéről annak ellenére, hogy beismerte, valóban támogatta K. Endre kegyelmi ügyét.

Mellár elmondása szerint a református egyház vezetése az elmúlt években egyre erőteljesebben kezdett politizálni, és kritika nélkül támogatta az Orbán-kormányt. Hozzátette, „elfeledték azt az alapigazságot, hogy nem lehet egyszerre két urat szolgálni”.

De nem fogják megúszni a számonkérést, előbb-utóbb meg kell állniuk az Úr ítélőszéke előtt. Most még tart a kegyelmi időszak, még nem késő megbánni a bűneiket és az igazak oldalára állni

– zárta bejegyzését Mellár Tamás.

Balog Zoltán kedden jelentette be, hogy nem hajlandó lemondani a felháborodások ellenére sem, azonban szerdán Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke lemondásra szólította fel.

Rovatok