Index Vakbarát Hírportál

Illegális családi dohányüzemre csapott le a NAV

2024. február 15., csütörtök 12:36

Dohánylevelek szárításával, aprításával és értékesítésével foglalkozó Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei családra csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.

A NAV közleményben azt írta, hogy az elkövetők több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

A vámhivatal ismertetése szerint az elkövetők házilag készített dohányvágó gépek segítségével aprították, darálták a kiszárított dohányleveleket, majd az így előállított dohányt értékesítették a fogyasztóknak. A gyártási és értékesítési folyamat megszakításáért a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói a NAV Bevetési Igazgatóságával közösen tartottak több helyszínen kutatást.

A vámhivatal lefoglalt több mint 140 kilogramm különböző dohányterméket

– szárított dohánylevelet, fogyasztási dohányt, dohánytörmeléket –, adózás alól elvont külföldi, illetve zárjegy nélküli cigarettát, ismeretlen eredetű alkoholtermékeket, valamint a dohánylevelek feldolgozásához használt darabológépeket.

Kiemelték, a nyomozás alatt beszerzett adatok alapján az elkövetők több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek, amelynek biztosításáért a nyomozó hatóság ingatlanokat vett zár alá, illetve egy gépjárművet is lefoglalt.

A dohánygyártást végző elkövetőt költségvetési csalás, az értékesítést végző embereket pedig pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Mivel a jövedéki termékek olyan ingatlanban voltak, ahol egy 2 éves kisgyermek is élt, és e termékekkel egy helyiségben is tartózkodott, a gyermek védelméért az illetékes szervnél eljárást kezdeményeztek a pénzügyőrök.

A közleményben kitértek arra is, hogy a kutatások során a nyomozók elhullott agancsokat is találtak, emiatt a rendőrség vizsgálatot indított.

Rovatok