Index Vakbarát Hírportál

Osváth Zsolt Curtisnek: Én szégyellem magam helyetted, Attila

2024. február 15., csütörtök 13:08

Osváth Zsolt influenszer, a pénteki demonstráció egyik szervezője nekiment Curtisnek, akinek a neve még reggel ott volt a tüntetés mellett kiállók listáján, majd nem sokkal később Instagramon határolódott el a kezdeményezéstől. Osváth Zsolt szerint Curtis hazudik, és ez a barátságuk vége.

Ahogy arról mi is beszámoltunk az Indexen, péntek délután utcára vonulnak a youtuberek, zenészek, színészek, humoristák, műsorvezetők és egyéb hírességek, hogy a Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel demonstrációt tartsanak. Az esemény a Hősök terén lesz 18 órás kezdettel. A már bejelentett nevek, szervezők mellett csütörtök reggel Pottyondy Edina közzétette, hogy kik azok, akik még névvel és arccal vállalják, hogy kiállnak az ügy mellett. 

Ebben a listában korábban Curtis neve is szerepelt, aki később Instagram-posztban határolódott el a kezdeményezéstől.

A rapper az alábbi szöveget mellékelte a posztjához, amelyen kisfiával látható: „A pedofília minden formáját elutasítom, és azt is, ha a gyerekeket politikai célra akarják felhasználni. Nem adom a nevem semmi ezzel a céllal szerveződő megmozduláshoz, tüntetéshez, politikai állásfoglaláshoz. Ahogyan eddig, így ezután is kiállok a gyermekek védelme mellett. Nem írtam alá semmit, és nem csatlakoztam semmilyen csoportosuláshoz. Arra kérek mindenkit, hogy ne éljen vissza a nevemmel semmilyen fórumon.”

Erre Osváth Zsolt mint a rapper személyes barátja és az esemény egyik fő szervezője válaszolt is, viszont időközben Curtis posztja alól eltűnt a komment, és már csak egy reddites képernyőkép érhető el róla. Ebben az influenszer, étterem-tulajdonos azt írja:

Hatalmasat csalódtam benned. Ezzel engem hazudtolsz meg, ahogy te mondod, egy »barátodat«. Hiszen én magam hívtalak fel, küldtem el a kiállás szövegét, és te magad mondtad azt, hogy ez nem kérdés. Persze. Gondolom, leszóltak fentről, hogy ezt így nem lehet. Nem találok szavakat. Én szégyellem magam helyetted, Attila!

Ezután a 24.hu-nak adott interjúban Osváth tovább fejtegette, hogy „törölte a hozzászólásomat, és mindenhonnan letiltott. Így ért véget egy barátság”. Ezután kihangsúlyozta, hogy soha senkit nem használt fel politikai célokra, és soha nem is tenné, főleg nem egy gyereket. 

Úgy, hogy ez a rendezvény tényleg mindenféle pártpolitikától mentes. Minden ellenzéki pártot visszautasítottunk, mindenkit. Hazudik, Curtis hazudik

– tette hozzá az étterem-tulajdonos, influenszer.

A kiállást támogatók teljes listáját Pottyondy Edina Facebook-posztban tette közzé.

Rovatok