Index Vakbarát Hírportál

Dobrev Klára választ adott a tüntetésen elhangzott kérdésekre

2024. február 17., szombat 17:09

Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK EP-képviselője szombaton 10 pontból álló választ adott a pénteki tüntetésen elhangzott kérdésekre.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke szombaton azt írta közösségi oldalán, hogy felemelő érzés volt számára péntek este a több tízezres tömegben állni a Hősök terén. Örömmel töltötte el az is, hogy a felszólalók valódi, rendszerszintű változásokat követeltek, és érdemi kérdéseket tettek fel.

Tökéletesen igazuk van: A politikának alapvető kötelezettsége, hogy ezekre a kérdésekre válaszokat adjon 

– fogalmazott, majd hozzátette, hogy a mostani válság gyermekeinkről, az ő védelmük hiányáról szól, és a feladat az, hogy a gyerekbántalmazást megelőzzük. Mint írta, nincs és nem lehet különbség gyermek és gyermek között, és „a mi dolgunk az, hogy minden egyes gyermeket megvédjünk, a legtöbb segítséget pedig oda adjuk, ahol a legnagyobb a baj”. 

A tíz legfontosabb válasz

Dobrev Klára beszámolója szerint a szociáldemokrata kormánynak ez lesz a 10 legfontosabb válasza a tüntetésen elhangzott kérdésekre:

  1. „A pedofília és a pedofília segítéséhez, leplezéséhez kapcsolódó bűncselekmények hazai büntetőjogi megítélésén szigorítunk. Már korábban kezdeményeztük, hogy ezek közösen üldözendő európai uniós bűncselekmények legyenek;
  2. Megduplázzuk a minden gyerek után járó támogatásokat, így a családi pótlék összegét is;
  3. Az iskolarendszer jelentősen csökkenteni fogja az egymástól eltérő családi hátterek hatását. Az iskola ugyanis ma fokozza a társadalmi hátrányokat. A szociáldemokrata  fordulatot követően az iskola a társadalmi hátrányokat csökkentő intézmény lesz;
  4. A civil szervezetek bevonásával erőteljesen fejlesztjük a családsegítő szolgálatokat, ennek során a korábbiakhoz képest a hangsúlyt a megelőzésre helyezzük;
  5. A gyermek kiemelésére a családból csak akkor kerülhet sor, ha semmilyen más eszközzel nem biztosítható az egészséges és emberhez méltó fejlődése. Nem fordulhat elő, hogy a szerető, odafigyelő, de szegény családból kizárólag anyagi okokból kerüljön ki akár egy gyermek is;
  6. Minden intézkedést meghozunk annak érdekében, hogy lehetőleg minden gyerek családban nőhessen fel. Ennek érdekében könnyítünk az örökbefogadás szabályain, az örökbefogadás lehetőségét megnyitjuk az egyedülállók és élettársi viszonyban élők számára is; 
  7. Állami felelősségvállalással újjászervezzük a nevelőszülői hálózatot; 
  8. A gyermekekkel foglalkozó intézmények hatékony működéséhez a jelenleginél lényegesen nagyobb költségvetési forrással járulunk hozzá, a fejlesztésüket pedig az uniós programok egyik kiemelt céljává tesszük;
  9. Más országok által már bevezetett sikeres mintákat adaptálva független vizsgálóbizottságokkal vizsgáltatjuk ki az állami intézményeken és az egyházakon belül történt, gyermekekkel szemben elkövetett visszaéléseket;
  10. Mindenki számára elérhető áldozatvédelmi és áldozatsegítő bejelentőrendszert hozunk létre!”

Közölte azt is, hogy szakértők, civilek bevonásával arra készülnek, hogy a fentieket meg is valósítsák, és ebben számít a partnerségre, mert „itt az ideje, hogy a valódi gyermekvédelemért tegyünk!”

A pénteki tüntetésről az alábbi cikkünkben olvashat részletesen. 

Rovatok