Index Vakbarát Hírportál

Így reagált az ellenzék Orbán Viktor évértékelő beszédére

2024. február 17., szombat 18:08

Sorra reagálnak a magyar ellenzéki politikusok Orbán Viktor szombat délutáni évértékelő beszédére. Egy dologban mindegyikőjük egyetértett: a miniszterelnök csak a lényegről nem ejtett szót.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke február 17-én tartotta évértékelő beszédét. A magyar kormányfő először állt nyilvánosság elé a kegyelmi ügy kirobbanása óta.

A szokásos, a tavaszi parlamenti ülésszak előtt tartott évértékelőjében a kegyelmi ügy mellett beszélt a zöldenergiáról, a magyar kormány előtt álló feladatokról és az idén esedékes EP-választásokról.

A miniszterelnök évértékelő beszédére sorra reagálnak a hazai ellenzéki politikusok is. A Demokratikus Koalíció nevében Molnár Csaba, a DK EP-képviselője, alelnöke azt írta, 

Orbán Viktor ma mindenről beszélt, csak a lényegről nem: miért kapott elnöki kegyelmet egy pedofilsegítő bűnöző? Hiába áll az egész ország értetlenül az Orbán-rendszer legalantasabb döntése előtt, a miniszterelnök továbbra sem ad választ, továbbra sem vállalja a felelősséget, és az áldozatoktól sem kér bocsánatot

– fogalmazott, majd hozzátette, hogy ezzel a Fidesz morális válsága folytatódni fog, egy egészséges nemzet kidobja magából a pedofilsimogató politikusokat és pártokat. Szerinte akkor Orbán is érteni fogja: „Magyarország a közös hazánk, nem pedig a fideszes pedofilok vadászterülete!”

A lényeges kérdések

Donáth Anna, a Momentum elnöke is úgy vélekedett, hogy „a lényeges kérdésekre most sem válaszolt a miniszterelnök”. Négy pontban szedte össze, melyek azok: 

Magyarország morális válsága

Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke, EP-képviselője azt írta, a miniszterelnök szombaton emberként is megbukott, és úgy véli, a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint az Orbán-kormány összes vezetőjében együttvéve. 

Orbán Viktor Rogán Antal boszorkánykonyhájából kilépve évet értékelt ahelyett, hogy a tisztességes utat választva lemondott volna. Ma minden magyar ember előtt nyilvánvalóvá vált, hogy bár Magyarország a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb közéleti botrányát, morális válságát éli át, ez az ember sosem akarja elereszteni a hatalmat, tíz körmével kapaszkodik a miniszterelnöki bársonyszékbe. Pedig a magyar emberek tegnap értékelték az Orbán-kormányt, amit röviden, tömören úgy lehet összefoglalni, hogy: Nagyon elegük van! Elegük van abból a hatalomból, amely egyetlen évtized alatt hazánkat egy mindent átpolitizáló közéleti tébolydává züllesztette!

– utalt Gyöngyösi a pénteki tüntetésre

Kifejtette, hogy „Orbán gyáva, hatalommániás emberként elmenekült a felelősség elől, két asszony szoknyája mögé bújt, pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy a pedofil bűncselekményben részes K. Endre kegyelmi ügyében nem csupán Varga Judit, nemcsak Novák Katalin és nem is csak Balog Zoltán játszottak kulcsszerepet, hanem Orbán Viktor közvetlen környezete is”. Szerinte Orbánnak a kegyelemi ügy néven elhíresült gyalázat miatt is vállalnia kellett volna a felelősséget.

„Úgynevezett évértékelő”

Szabó Tímea, a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetője szerint Orbán a Szeszélyes évszakokat idéző villámtréfákba csomagolt teljes felelősségelhárítást hajtott végre. Mint írta, sajnálják, hogy „elmaradt az őszinte szembenézés Orbán Viktor úgynevezett évértékelőjén”.

A miniszterelnöknek mindenekelőtt bocsánatot kellett volna kérnie a gusztustalan pedofilmosdatásért, azaz a Fidesz politikusai által módszeresen támogatott, a gyermekeket védtelenné és kiszolgáltatottá tévő bűnökért, és el kellett volna mondania azt is: Novák Katalin, Varga Judit, Balog Zoltán mellett őt is súlyos politikai felelősség terheli a családi holdudvarig terjedő botrányban

– fogalmazott Szabó Tímea, aki szerint a magyar embereket válságok sorába taszító, az egészségügyet, az oktatást szétverő, korrupt, „fossziális” energiahordozókról hantáló, környezetszennyező bűnbanda megbukott. Hozzátette: az Orbán-rendszer politikailag, erkölcsileg, morálisan megbukott.

Korrupcióba fulladó ország

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az X-en reagált Orbán Viktor évértékelő beszédére. Szerinte is arról van szó, hogy a miniszterelnök semmilyen személyes felelősséget nem vállalt az egész országot megrázó kegyelmi botrány miatt, amelyben a pedofil igazgatót fedező igazgatóhelyettes kapott kegyelmet.

Orbán Viktor felelőssége azért megkerülhetetlen, mert ez nem egy elszigetelt, egyszeri hiba volt, ez a Fidesz esetében már a párt valódi arcát mutató rendszerhiba. A Fidesz teljesen hiteltelenné vált

– írta, majd hosszasan taglalta, mi az, amiről a miniszterelnöknek beszélnie kellett volna. Úgy véli, az igazság az, hogy Orbán Viktor, a beszédével ellentétben, valójában egy egyre inkább súlytalan, elszegényedő, korrupcióba belefulladó, rohamosan fogyatkozó lakosságú országgá teszi Magyarországot, ahol a magyarok helyére idegeneket hoznak.

Nők szoknyája mögé bújva

Az MSZP nevében Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, a párt társelnökei úgy reagáltak: Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében világossá tette, hogy Novák Katalin és Varga Judit lemondásával a pedofilbotrányt megoldottnak tekinti. Közölték:

Szégyen. Nők szoknyája mögé bújva továbbra is védi és bújtatja a kegyelmi kérvényt kezdeményező személyét. Ezzel Orbán maga is menekül a felelősség elől, pártkatonáit hagyja elbukni, miközben egy ilyen, példa nélküli, a teljes társadalmat megrázó botrányban a végső felelős nem lehet más, mint a miniszterelnök. Továbbra is egy ország kíváncsi arra, hogy miért adtak kegyelmet egy pedofil védelmezőjének.

Azt írták, szükség van az MSZP által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítására, amely a konkrét ügy teljes körű feltárása mellett felülvizsgálja a kegyelmi és ellenjegyzési gyakorlatot. 

„Orbán azt is mondta, hogy Novák és Varga méltóságteljesen viselkedtek. Ez hazugság, hiszen nem maguktól mondtak le, hanem Orbán parancsára, addig lapítottak, míg ki nem derült az aljasság, és Orbán rájuk nem parancsolt, hogy mondjanak le. Ez nem méltóság, hanem aljas, képmutató magatartás. A miniszterelnök pont annyira nem vállalja a felelősséget ebben az ügyben, mint a hazai oktatás, egészségügy tönkretételében vagy akár az elszabadult, minden rekordot megdöntő infláció esetében” – áll az MSZP közleményében.

Szerintük az ország rendbetételének első lépése a köztársasági elnöki tisztség megbecsülésének és tekintélyének visszaállítása.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde után a Várkert Bazárban 2024. február 17-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok