Index Vakbarát Hírportál

Barabás Richárd nyílt levelet írt Ungár Péternek

2024. február 19., hétfő 13:12

A Párbeszéd – Zöldek új társelnöke, Barabás Richárd szerint Ungár Péternek oldalt kell választania, meg kell védenie álláspontját nyilvánosan, ezért újra megismételte, vitára várja az LMP társelnökét. Három irányból támad: egyrészt Vitézy Dávid főpolgármester-jelölésének gondolatát, másrészt a Karácsony Gergely elleni támadásokat, harmadrészt Hack Péter köztársaságielnök-jelölését kéri számon a politikuson.

Barabás Richárd, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke nyílt levelet írt Ungár Péternek a Facebookon, amiben részletesen szerette volna kifejteni álláspontját, valamint ismételten vitára indította.

A Párbeszéd – Zöldek társelnökeként folytatja politikai karrierjét Karácsony Gergely főpolgármester kampányszóvivője, Barabás Richárd – derült ki a párt vasárnapi bejelentő eseményén, ahol vitára hívta Ungár Pétert, az LMP társelnökét.

Barabás új Facebook-posztját úgy indította, hogy mivel egy sajtótájékoztatónak „megvannak a maga műfaji korlátai”, ezért bár a vitára hívás indokai közül már hármat kiemelt, szeretné nyílt levelében részletesebben is kifejteni az álláspontját, valamint újra vitára hívni Ungár Pétert.

A rothadó narancsra készülő fügefalevél susogása

Barabás Richárd szerint az emberiség 2024-re válaszút elé érkezett azzal, hogy több mint négymilliárd ember adhatja le idén szavazatát, azonban úgy véli, a „demokrácia örömünnepe helyett félelem telepedett a világra”.

„A polikrízis korát éljük: egyszerre nézünk szembe a mind nyilvánvalóbb klímaválsággal, geopolitikai konfliktusokkal, a társadalmi különbségek szétfeszítő erejével és a technológiai fejlődés jelentette bizonytalansággal”

– írta az újdonsült társelnök, kiemelve, hogy Európa is küzd: „borzalmas és jogtalan háború dúl, belül a szélsőjobboldali hangok lesznek egyre hangosabbak”.

A Zöldeknek kell most reményt és utat mutatniuk – itthon, Európában és itthon, Magyarországon

– írta, hozzátéve, zöldként szerinte figyelni kell egymásra és a környezetre, kiemelte az akkugyárak elleni küzdelmet és a magyar közegészségügy állapotát. Ezután közvetlenül Ungár Péterhez fordult.

Karácsony Gergely munkásságát méltatta, és költői kérdéseket intézett Ungárhoz:

Te például használod a BudapestGo-t? Utaztál már az új buszokon?

Szerinte a főpolgármester nem bánja a kritikát, de felteszi a kérdést: „Hogyan fordulhat meg egyáltalán a fejedben, hogy a környezetszennyező fideszes bűnbanda volt államtitkárát indítsd Budapesten?”

„És az hogy történhet meg, hogy Közép-Európa egyetlen zöldfőpolgármesterét a fideszes propaganda módszereivel kezded támadni?”

„A legutóbbi ötletedről már nem is beszélve: az általad ajánlott köztársaságielnök-jelölt hajmeresztő állításait hallva imitt-amott még Rogán Tóni is elismerően nyalja meg a szája szélét.”

„Péter, ebben nincs semmi zöld, és ezt te is pontosan tudod. Ez így csak a rothadó narancsra készülő fügefalevél susogása” – szögezi le végül Barabás, aki szerint itt az ideje, hogy Ungár eldöntse, melyik oldalon áll.

„Védd meg az álláspontod a nyilvánosságban!” – indokolta a vitára hívást.

A vita helyét, idejét és körülményeit tekintve rugalmasnak vallja magát, de kellő nyilvánosságot szeretne teremteni hozzá.

Rovatok