Index Vakbarát Hírportál

Kábítószer-terjesztő bandát számolt fel a rendőrség Baranyában

2024. február 19., hétfő 20:10

Február 15-én a baranyai rendőrök összehangolt akcióban hét dílert fogtak el. Az előállítást és a kihallgatást követően az elkövetőket őrizetbe vették.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy pécsi kábítószer-terjesztő bűnbandát számolt fel a rendőrség csütörtökön – írja az MTI.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 26 éves pécsi férfi terítette a „kristályt” két bejáratott emberének, egy 22 éves nőnek és egy 19 éves férfinak, akik saját vevőkörüknek árulták a drogot, alkalmanként volt, hogy 40-50 grammot. 

A terjesztésben még négyen segédkeztek, akik az eladások után a 26 éves férfinak tartoztak elszámolással, egyikőjük pedig egyben a fő terjesztő jobbkeze is volt, ő hajtotta be a tartozásokat.

A rendőrök az elfogássokkor több helyen simítózáras tasakokban kábítószergyanús anyagot, illetve drog terjesztéséhez használt eszközöket találtak és foglaltak le.

Az előállítást és a kihallgatást követően az elkövetőket őrizetbe vették, a rendőrök kezdeményezték a 26 éves férfi, két közvetlen társa, valamint a behajtóember letartóztatását, míg a másik három terjesztő bűnügyi felügyeletének elrendelését.

Ellenük kábítószer-kereskedelem miatt indult nyomozás, az elfogáskor tetten ért vásárlóval szemben pedig kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

Rovatok