Index Vakbarát Hírportál

Megjelent az Állami Számvevőszék részjelentése, büntetésre számíthat az ellenzék

2024. február 20., kedd 08:40

Az Állami Számvevőszék kedden közzétette részjelentését a 2022-ben közös listán induló hat párt kampánypénzeinek ellenőrzéséről. Az ÁSZ az ellenzéki összefogásnál szabálytalanságokat talált, a Fidesz kampányköltéseit viszont szabályszerűnek látta.

A 267 oldalas részjelentés összefoglalójában az áll, hogy

a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, az LMP – Magyarország Zöld Pártja és a Párbeszéd Magyarországért Párt a választási kampányban a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét figyelmen kívül hagyta, a törvényi előírásokat megkerülte a közös kampányuk finanszírozása, a kampányköltések mértékének korlátozása és a kampányelszámolás tekintetében.

Az Állami Számvevőszék kifejtette: „A hat párt közös listát állított a választáson egy pártokon kívüli egyesület, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökének részvételével, aki a hatpárti összefogás miniszterelnök-jelöltje volt. A hatpárti összefogás vezetői elfogadták, hogy közös kampányt folytatnak, amelynek irányítója a kampánytanács lesz, ebben mindegyik szervezet, az érintett pártok és a Mindenki Magyarországa Mozgalom is képviselteti magát. A hat párt és közös miniszterelnök-jelöltjük által létrehozott összefogás közös kampányrendezvényeket tartott, a kampányban közös plakátokat, közös logót és egységes választási szlogeneket használt. Mindezek alapján a Mindenki Magyarországa Mozgalom kampányhoz kapcsolódó tevékenysége és költései alkalmasak voltak a választási kampány és a választások befolyásolására.”

Az összefoglalóban az is szerepel, hogy „a Mindenki Magyarországa Mozgalom kampányköltései a közös kampányhoz nyújtott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak minősülnek, amelyet az ellenőrzött szervezetek a kampányelszámolásaikban nem vettek figyelembe, ezáltal nem biztosították a közös kampány költéseinek teljes átláthatóságát”.

A közös kampány során az ellenőrzött szervezetek jogi személytől, a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól tiltott támogatásban, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásban részesültek, amelynek összege elérte a 261,26 M Ft-ot

– áll a jelentésben.

Az ÁSZ szerint „a hatpárti összefogásban részt vevő pártok a kampányköltésekre előírt törvényi korlátozást nem tartották be, a hat párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom együttesen több mint 193,3 M Ft-tal többet költött a választási kampányra az engedélyezett összegnél. Továbbá politikai hirdetés vásárlása során a Demokratikus Koalíció 213 ezer Ft, a Magyar Szocialista Párt 4,0 M Ft tiltott támogatást fogadott el. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a Kampányfinanszírozási törvény előírásaival ellentétesen a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatásból két esetben kampánytevékenységgel összefüggő 58,1 ezer Ft kiadást számolt el, amely nem a választási kampányidőszak alatt merült fel.”

Ráadásul további eljárások is folyamatban vannak: „a Mindenki Magyarországa Mozgalom által a kampányidőszakban kampányeszközök finanszírozására fordított 1 673,52 M Ft összegből 1 412,26 M Ft összeg tekintetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről hatósági eljárások vannak folyamatban. A részjelentés az ellenőrzés eddig megtett megállapításait és összesen 261,26 M Ft, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatósági vizsgálatával nem érintett kiadás tekintetében a jogkövetkezményeket rögzíti. A Mindenki Magyarországa Mozgalom kiadásaiból 1 412,26 M Ft értékű gazdasági esemény tekintetében a tiltott támogatás összegszerűségére, valamint az azzal kapcsolatos jogkövetkezményekre vonatkozó végleges megállapítást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által folytatott vizsgálatok lezárultát követően az Állami Számvevőszék végleges jelentése fogja tartalmazni.”

Ez az az ügy, amelynek következtében a Fidesz „dollárbaloldalként” emlegeti a 2022-es hatpárti összefogást, miután Márki-Zay Péter elismerte, hogy mozgalma az Egyesült Államokból is kapott támogatást. A pártok viszont többször is leszögezték, hogy ők ebből a támogatásból nem részesültek.

A Fidesz betartotta a szabályokat

Az ÁSZ által közzétett másik dokumentumban rögzítették, hogy „a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt egyéni jelöltjei a költségvetési támogatás felhasználásáról nem mondtak le az őket jelölő szervezet javára. A jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatást a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt szabályszerűen használta fel, a választási kampányidőszak alatt a választási kampánytevékenységgel összefüggő kiadások finanszírozására fordította, amelyet szabályszerű bizonylatokkal igazolt.”

A jelentés szerint a kormánypártok szövetsége „a választási kampány költségeire vonatkozó korlátozást betartotta, a kampánytevékenységgel összefüggő kiadásainak összege nem érte el a 2022. évi országgyűlési választás során jelöltenként fordítható 5,9 M Ft-os összeghatárt. A tiltott támogatásra vonatkozó finanszírozási tilalmakat betartotta, jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást nem fogadott el.”

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Rovatok