Index Vakbarát Hírportál

Súlyos üzenetet kapott Gyurcsány Ferenc: Fenyegetésnek nincs helye

2024. február 20., kedd 17:51

Közös levelet jegyzett az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az Országos Bírói Tanács (OBT) Gyurcsány Ferenc elmarasztaló posztjára reagálva, amelyben a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke azt sugallta, hogy „az igazságszolgáltatás politikai alapon elfogult”, és hogy politikusok ügyében született döntésekkel összefüggésben bírák és ügyészek „nevének megjegyzése” indokolt.

Az OBH a honlapján közölte a Szabó Péter OBT-elnök és Senyei György OBH-elnök aláírásával hitelesített nyílt levelet, amelyet Gyurcsány Ferencnek írtak, amiért a DK elnöke „fenyegetett és sugalmazott”.

Tisztelt Frakcióvezető Úr!

A közösségi médiában 2024. február 19. napján Fekete-Győr András, valamint Varjú László országgyűlési képviselő urak ellen folyamatba tett büntetőeljárásban kihirdetett ítéletekkel kapcsolatban bejegyzést tett közzé, melyben az igazságszolgáltatás politikai alapú elfogultságát sugallta, és azt, hogy politikusok ügyében született döntésekkel összefüggésben bírák és ügyészek »nevének megjegyzése« indokolt.

Kiemeljük, attól, hogy egy bírósági per eljárási résztvevői politikusok, az még nem lesz »politikai per«. Magyarországon csak »jelző nélküli« perek vannak, ugyanis az Alaptörvény XV. cikkének (1) bekezdése deklarálja az ügyfelek törvény előtti egyenlőségét, amit az igazságszolgáltatás résztvevői minden esetben biztosítanak.

A jelen ítéletet meghozó bírótársaink kapcsán nyilvánosan megfogalmazott, politikai alapú elfogultságot sugalló állításait visszautasítjuk, azzal, hogy  bírák és az ügyészek munkájukkal összefüggésben természetesen kritizálhatóak, azonban sem fenyegetésnek, sem annak sugalmazásának nincs helye

– áll a Gyurcsány Ferencnek címzett levélben. 

Ahogyan arról beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke egy Facebook-posztban kommentálta, hogy Fekete-Győr Andrást néhány napja elítélték, és hogy a DK-s Varju László ügyében is hamarosan megszületik az ítélet. 

Putyin bírósága se sokkal rosszabb. Már a gondolatért is börtönbe zárnak

– írta a DK elnöke Fekete-Győr András ügyében, akit másodfokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek 2018 decemberében, amiért a túlóratörvény elleni tüntetéseken rátámadt a rendőrökre. A politikus a védőjével együtt fellebbezett a döntés ellen, így az ítélőtáblán folytatódhat az ügy.

Kitért arra is, hogy Varju László ügyében pár nap múlva hirdetnek ítéletet az MTVA-székházban történtek miatt. Gyurcsány szerint a képviselők akkor jogszerűen mentek be és tartózkodtak az épületben. 

Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban

– szólt az OBT szerint fenyegető, sugalmazó üzenet. 

Rovatok