Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin a kegyelemben részesített K. Endre szülőfalujában nyaralt

2024. február 20., kedd 18:26

Egy tavaly nyáron készült fotó alapján Novák Katalin a bicskei pedofilügyben érintett K. Endre szülőfalujában nyaralt családjával. A Magyar Hang portál úgy tudja, hogy a leköszönő köztársasági elnök abban a zabolai kastélyban szállt meg, amelynek tulajdonosai szoros kapcsolatot ápolnak a kegyelemben részesített K. Endre családjával.

Mint írtuk, február elején hatalmas botrány robbant ki, miután kiderült, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét, akit a bíróság kényszerítésért jogerősen három év négy hónap börtönre ítélt. Az ügy miatt február 10-én Novák Katalin köztársasági elnök lemondott a hivataláról, majd Varga Judit volt igazságügyi miniszter is bejelentette, hogy visszavonul a közélettől. 

Novák Katalin leköszönő köztársasági elnök tavaly nyáron a bicskei pedofilügyben érintett K. Endre szülőfalujában nyaralt – számolt be róla a Magyar Hang.

A lap egy korábbi Facebook-fotó alapján derítette ki, hogy Novák Katalin és családja több napot töltött el augusztusban a K. Endréhez köthető székelyföldi Zabolán.

Megjegyezték, hogy az egykori köztársasági elnök abban a Mikes kastélyban pihent, amelyet legalább egymilliárd forint közpénzből újítottak fel. Úgy tudják, hogy a turisták gyakran panaszkodnak, hogy szívesen meglátogatnák a kastélyt, amely jelenleg csak a szállóvendégek számára látogatható.

A Magyar Hang szerint a zabolai kastélyt működtető tulajdonosok nagyon jó kapcsolatot ápolnak K. Endre családjával.

Példaként említették, hogy az Angliából hazatérő arisztokraták korábban K. Endréék zabolai otthonában szálltak meg.

A Sándor-palota így reagált 

Az erdélyi látogatással kapcsolatban a portál kérdéseket küldött a Sándor-palotának. Többek között szerették volna megtudni, hogy ki fizette Novák Katalin pihenését, találkozott-e a leköszönő köztársasági elnök K. Endre édesanyjával, és hogy szóba került-e már akkor a kegyelmi ügy.

A kérdésekre kedd délután reagált a Sándor-palota, amelyben kifejtették:

Novák Katalin 2023 augusztusában magánprogramra, családi nyaralásra utazott Zabolára, így azt saját maga finanszírozta. Sem K. Endrével, sem feleségével, sem édesanyjával az államfő nem találkozott. A családi nyaraláson nem került szóba K. Endre ügye.

Korábban arról is megjelentek hírek, hogy az elnöki kegyelem kiadása előtt pár nappal Balog Zoltán szervezhetett találkozót K. Endre felesége és Novák Katalin közt. Erre a közlésre szintén reagált a Sándor-palota.

Rovatok