Index Vakbarát Hírportál

Máris levette Somos Andrást a képernyőről az ATV

2024. február 21., szerda 10:36

Nem szerepel az ATV műsoraiban Somos András az ellene indított fegyelmi eljárás ideje alatt, akit a félreérthető, pedofíliáról megfogalmazott véleménye miatt vettek le máris a képernyőről. A műsorvezető a közösségi oldalán adott magyarázatot a kijelentéseiről.

Amíg tart a fegyelmi eljárás Somos András ellen, nem szerepel majd az ATV képernyőjén, de az is elképzelhető, hogy annak lezárultával sem jelenik meg többé – értesült a Mandiner.

Ahogyan arról beszámoltunk, nagy port kavartak Somos András szavai az ATV kedd reggeli, Szigorlat című műsorában, amikor azt mondta, Kaleta Gábor korábbi perui és Los Angeles-i nagykövet nem számít pedofilnak a szó szoros értelmében.

A vitaműsor vendége Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt, akivel a beszélgetés elején érintették a pedofília témáját is a Kaleta-botrányon keresztül, akinek a nevére reagálva Somos András azt mondta: „ő nem volt pedofil”.

A Mandiner megkérdezte az ATV-t, hogy mikor zárulhat le a fegyelmi eljárás. Réti Dóra, az ATV Csoport sajtófőnöke a következőt válaszolta: „Néhány napot vesz igénybe a fegyelmi eljárás. Az ATV és Somos András kölcsönösen abban maradtak, hogy ez alatt az idő alatt nem vezet műsort.”

A műsorban Márki-Zay Péter visszakérdezett, mire Somos András elmagyarázta, hogy jogászként úgy érti, nem pedofil bűncselekménynek számított, amit tett. 

Ezután a másik műsorvezető, Krug Emília is bekapcsolódott a vitába, aki Somossal értett egyet, és kifejtette, hogy az emberek általában azt se tudják, mit jelent a pedofília, valamint hogy „figyelni kellene arra, ne váljon a gyermekvédelem és a pedofilozás politikai termékké”.

Somos András később a Facebookon magyarázta meg a kijelentéseit, mint írta: „Reggel rosszul fogalmaztam meg a Kaleta-ügy kapcsán az ATV Magyarország Startban a Kaleta Gáborral kapcsolatos ügyben a véleményemet.”

Tudom, hogy a köznyelv a tiltott pornográf felvételek tartását pedofil bűncselekménynek tartja, és – teljesen feleslegesen – vitatható jogászi véleményként azt állítottam egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény

– írta Somos András. 

A műsorvezető hozzátette: „Elítélem a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, azok tárolását. Mindenkitől elnézést kérek, hogy a szándékomtól és meggyőződésemtől eltérő értelmezésre juthatott a tisztelt néző.”

A pedofil bűncselekmények jogi hátteréről részletesen írtunk pár napja egy cikkben az Indexen.

Rovatok