Index Vakbarát Hírportál

Továbbra is rács mögött marad Portik Tamás fia, miután leöntötte kávéval a bírót

2024. február 22., csütörtök 17:21

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság február 1-jén meghozott döntését, amelyben elrendelte a Fővárosi Törvényszék bíráját kávéval leöntő férfi letartóztatását. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb március 1-ig marad érvényben.

Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség indított eljárást.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fenyő-ügy másodrendű vádlottjának, Portik Tamásnak a fia január 30-án a bíró útját állta, és meg akarta akadályozni, hogy a Fővárosi Törvényszék büntetőbírája beléphessen a tárgyalóterembe.

Szándékának úgy adott nyomatékot, hogy a kezében lévő kávét a bíró arcába és ruházatára öntötte

– írta közleményében a Fővárosi Törvényszék. Portik Tamást első fokon felbújtóként elkövetett emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

A törvényszék helybenhagyta a letartóztatást 

Portik Tamás fiának cselekedete egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és figyelemmel az elkövetés módjára, valamint a sértett személyére, az fokozottan veszélyes a társadalomra.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája által meghozott végzés ellenében a gyanúsított védője az ügyészi indítvány elutasítását, elsődlegesen szabadlábra helyezést, másodlagosan távoltartás elrendelését indítványozta.

A Fővárosi Ítélőtábla február 13-i ülésén a Fővárosi Törvényszék helyett elfogultság miatt a végzés másodfokú felülbírálatára a Budapest Környéki Törvényszéket jelölte ki, amely csütörtökön az első fokon eljáró nyomozási bírói döntés indokaival egyetértve helybenhagyta a gyanúsított letartóztatását, így az véglegessé vált.

Rovatok