A Demokratikus Koalíció árnyékkormánya írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, amelyben arra várnak választ, hogy hány pedofil bűnöző szökhetett meg a nyomkövető rendszer tavalyi leállítása óta. Az üzemeltető 2023 végén és 2024 elején három hónapra lekapcsolta az elítéltek megfigyelőrendszerét.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, sőt némi információval is kiegészítettük, a tarpai pedofil azért szökhetett meg a nyomkövetős házi őrizetéből, mert az üzemeltető három hónapra lekapcsolta a rendszert, így a lábbilincsek nem közvetítettek adatokat a központba, és nem tudták ellenőrizni az elítéltek hollétét. Erre a hírre reagált a DK sajtóközleményében.
Hiába próbálta titokban tartani az Orbán-kormány, a sajtó kiderítette, hogy tavaly ősszel hetekre leállt a házi őrizetben lévő bűnözők nyomkövetését szolgáló rendszer, így szökhetett meg egy kisgyerekeket megerőszakoló pedofil bűnöző
– kezdik a közleményt.
Az Árnyékkormány felkérésére a Demokratikus Koalíció írásban követel válaszokat Pintér Sándor belügyminisztertől az alábbi kérdésekre:
„Az Árnyékkormány nem fogja hagyni, hogy Magyarország a pedofilok vadászterülete legyen. Meg fogjuk védeni a gyerekeinket és unokáinkat, akármilyen magas kormányzati szintről is működtetik az orbáni pedofilhálózatot” – zárják Mustó Béla árnyék-belügyminiszter levelét.