Index Vakbarát Hírportál

Kiszivárgott Balog Zoltán levele, szerinte „hógolyóból lett lavina”

2024. február 24., szombat 07:12

Balog Zoltán ugyan lemondott a zsinat lelkészi elnökségéről, de püspökségéről nem – a kegyelmi botrány kirobbanása után. Egy kiszivárgott leveléből viszont még úgy is tűnhet, hogy a zsinat vezetői szerepét sem engedte el teljesen, K. Endrét pedig továbbra is ártatlannak tartja.

Ahogy arról már többször is beszámoltunk az Indexen, a kegyelmi ügyként elhíresült pedofilbotrány után – amelyben elnöki kegyelemben részesítettek egy pedofilsegédet – lemondott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter.

Balog Zoltán, a református egyház feje ugyan sokáig tartotta magát, egy bizalmi szavazáson még a helyén is akarták tartani, de végül február 16-án lemondott a zsinat lelkészi elnöki tisztségéről – viszont a püspökségről nem.

Bocsánatot azóta sem kért az áldozatoktól, csak a Református Egyháztól és a hívektől. Ehhez kapcsolódóan most kiszivárgott egy levél, amelyet állítólag Balog Zoltán maga írt, nagy valószínűséggel az egyházkerülete lelkipásztorának. 

A levelet a hvg.hu szerezte meg, amelyben Balog Zoltán újfent bocsánatot kér a református hívektől, mert szerinte nehéz lehet nekik „elviselni mindazt, ami a médiából, a politikából, az utcáról, a közvélemény egy része felől árad személyemen keresztül egyházunk felé. Nekem sem könnyű, hiszen valamilyen módon ott vagyok ennek a hisztériakeltésnek az eredőjénél,

még akkor is, ha valójában egy kegyelmi ügyként indult hógolyóból lett lavina

– írta Balog Zoltán azzal kapcsolatban, hogy kegyelmet kért K. Endrének – amit a botrány kirobbanásakor még tagadott, ám lemondásakor már elismert.

Levelében arról ír, hogy még mindig ártatlannak tartja az igazgatóhelyettest, akit jogerősen azért ítéltek el, mert megpróbálta rávenni a bicskei áldozatokat, hogy vonják vissza a V. János igazgató ellen tett vallomásaikat. 

„Végzetesnek bizonyuló hibám az volt, hogy nem voltam elég körültekintő. Hiszen ha valakit pedofil-bűncselekménnyel hoznak összefüggésbe, akkor a széles nyilvánosság előtt menthetetlen az ügy, még ha nem is pedofilként ítélték el” – fogalmazott Balog Zoltán, aki a hvg.hu szerint nem tesz említést arról, hogy K. Endrét nemcsak összefüggésbe hozták egy pedofil-bűncselekménnyel, hanem el is ítélték azért, miután a bicskei nevelőotthon pedofil igazgatójának áldozatait a bántalmazójuk elleni vallomás visszavonására vette rá.

Ezután Balog Zoltán már csak az egyházról ír, szerinte ugyanis politikai célból támadják nemcsak őt, de az egyházat is. Mint fogalmazott:

az egyházat akarják olyan módon meggyengíteni, hogy elfogyjon a bátorságunk kiállni az evangéliumi igazságok mellett. Ebben az én személyem, az általam elkövetett hiba csak eszköz.

A botrányról egyébként már K. Endre is többször megszólalt. Az első posztjában inkább csak a saját verzióját akarta elmesélni a történtekről, és megvédte a neki kegyelmet adó Novák Katalint, újabb posztjában viszont már dühösebb hangot ütött meg azokkal szemben, akik még a lemondások után sem hajlandók elengedni ezt az ügyet.

Rovatok