Index Vakbarát Hírportál

Egy biztonsági őr állásába került egy veszélyes hulladékot tároló cég leleplezése

2024. február 25., vasárnap 06:29 | aznap frissítve

A Párbeszéd–Zöldek párt bíróságon támadja meg a sárbogárdi cég engedélyét, mivel véleményük szerint megengedhetetlen kockázatot jelent egy olyan telepen tárolni a veszélyes hulladékot, ami közvetlen összeköttetésben van a település vízbázisával.

Közvetlenül a lakóházak szomszédságában található az az ipartelep Sárbogárdon, ahol tonnaszámra tárolják az iváncsai akkumulátorgyár selejtes termékeit. Erről fényképeket  szereztek és mutattak be – számolt be az esetről elsőként a Párbeszéd – Zöldek párt.

Egy helyi férfi, Orosvári Zsolt azt mondta az RTL Híradójának, hogy az ügynek meglett a következménye, de nem úgy, ahogy várták, mivel – a feltételezések szerint –

ez az eset egy 71 éves nyugdíjas férfi állásába került, aki biztonsági őrként vállalt munkát a telepen, miután kikerültek a fotók a nyilvánosság elé.

Kiderült az, hogy évi 10 ezer tonna akkumulátor tárolására és kereskedelmére adtak ki engedélyt a telepnek január végén, igaz a helyiek szerint már december vége óta szállítják oda az akkumulátorokat. Sőt, Orosvári Zsolt úgy tudja, hogy nem csak tárolásról van szó.

Sikerült felvennem a kapcsolatot a telep bérlőjével, aki megerősített olyan információkat, amelyek addig csak pletykaként terjedtek. Tehát szeretnék hosszabb távon tárolni és valamilyen téren felhasználni a selejtes akkumulátorokat – nyilatkozta a férfi.

A Párbeszéd szerint ez óriási felelőtlenség egy olyan telepen, amely korábban ásványvízüzemként funkcionált.

Megakadályozzuk, hogy akkumulátorbontó vagy egy  még kockázatosabb tevékenység, a akkumulátorfeldolgozó működjön Sárbogárdon, hiszen ott egy olyan fúrt kút van, ami közvetlen összeköti a telepet a sárbogárdi vízbázissal, és ez megengedhetetlen kockázatot jelentene

– mondta Tordai Bence, a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetője, aki ara is emlékeztetett, hogy az engedélyt kérő cég ugyanaz, amelynek a neve korábban felmerült a gödi Samsung-gyárból elszállított és átcímkézett 83 tonna akkumulátor-hulladék ügyében is.

A híradónak nyilatkozó szakértő szerint a túl sok akkumulátor hazai telepítése visszaüthet, például a hulladékkezelésben.

Éltető Andrea, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa azt mondta, hogy a következő 5 évben még az Európában keletkező akkumulátorhulladék fele gyártási selejtből fog állni, nem azokból, amelyek már lejárt élettartamúak. Ez Magyarországon is így van.

A helyi önkormányzat mellett a Párbeszéd is bejelentette, hogy bíróságon támadják meg a sárbogárdi cég engedélyét.

Rovatok