Index Vakbarát Hírportál

Bűncselekmények széles palettáját követte el pár nap leforgása alatt egy férfi Kecskeméten

2024. február 26., hétfő 11:04

A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak azzal a 20 éves kecskeméti férfival szemben, aki rablást, lopást és garázdaságot is elkövetett pár nap leforgása alatt.

Egy kecskeméti férfi 2023. október 29-én észrevette, hogy egy ismeretlen az egyik kerékpár zárját babrálja a közeli tárolóban.

A gyanús alak percek alatt szétfeszegette a zárszerkezetet, felpattant a biciklire, és elkerekezett a helyszínről. Ám a szemtanú nem hagyta annyiban a dolgot: követni kezdte kocsival a tolvajt, és közben a hatóságot is értesítette – írja a rendőrség.

A kecskeméti járőrök sem tétováztak, rögvest a nyomukba eredtek, és elfogták a két keréken menekülő férfit.

A tolvaj először azt hazudta a rendőröknek, hogy az ő tulajdona az egyébként rózsaszín, női vázas kerékpár, de korábbról már jól ismerték, és nem dőltek be neki. Előállították és kihallgatták a tolvajt, aki ekkor már beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A 20 éves helybélit őrizetbe vették, és hamar kiderült, hogy több van a rovásán.

A lopás előtti órákban kiszórta az egyik közterületi kuka tartalmát, majd elhajította a fémládát. A garázda azon dühödött be, hogy hiába kért pénzt az egyik járókelőtől, az nem segített neki.

Pár nappal korábban pedig az egyik hotel előtti szemeteszsákot szaggatta szét, a kidobott dolgokat pedig szétszórta az utcán.

Aznap egy 19 éves fiút is megfenyegetett a városközpontban, hogy ha nem ad neki pénzt, akkor leszúrja. A kamasz nem tett eleget a követelésnek, így ez alkalommal sem jutott pénzhez a férfi, de a lopás és a garázdaság mellett a rablás is felkerült a számlájára.

A fiatal bűnelkövetőt kihallgatták a bűncselekmények miatt. Ügyében a nyomozást a napokban lezárták, és vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészségnek.

Rovatok