Index Vakbarát Hírportál

Fegyveres túszejtés miatt vonult ki a TEK egy budapesti lakáshoz

2024. február 27., kedd 12:17

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével vette őrizetbe a férfit, aki vasárnap egy VII. kerületi lakásában túszul ejtette ismerősét.

A megalapozott gyanú szerint N. Csaba február 25-én 18 és 23 óra között erzsébetvárosi lakásában fogva tartotta egy látogatóba érkező ismerősét – írja a police.hu.

A nőt pisztollyal fenyegette, a levegőbe lőtt, majd videótelefonon felhívta a nő édesanyját, akinek szintén azt mondta, hogy combon lövi a lányát.

A férfi ezután a 112-t hívta, és azt követelte, hogy rendőrök keressék meg a hölgy egy férfi ismerősét, és vegyék rá arra, hogy felhívja őt, különben ismét meglövi a nőt.

A Terrorelhárítási Központ egysége fogta el a férfit

A videó alapján feltételezhető volt, hogy fegyveres túszejtés áll fenn, ezért a rendőrök értesítették a Terrorelhárítási Központot. A helyszínre kiérkező egység tárgyalója azonnal megkezdte a munkát a nem együttműködő személlyel.

A TEK helyszínen lévő erői felkészültek a túszhelyzet végleges felszámolására és az ingatlanba történő behatolásra. Csaknem másfél órás tárgyalás után sikerült elérniük, hogy a fegyveres férfi szabadon engedje a túszt. Kiderült, a fogva tartott nőt nem érte lövés, nem sérült meg, de megfigyelésre kórházba vitték. A TEK műveleti egysége akkor elfogta a férfit, és átadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársainak.

A fővárosi nyomozók a lakásban lefoglalták az elkövetéshez használt gáz-riasztó fegyvert.

A férfi kábítószer hatása alatt állt, ezért kórházba vitték, ahol rendőrök őrizték.

A gyanúsított február 26-ára tisztult ki annyira, hogy a rendőrség nyomozói gyanúsítottként hallgathassák ki. N. Csaba beismerte, hogy kokaint fogyasztott, amire másfél liter vodkát ivott meg, emiatt állítása szerint nem emlékezett a történtekre. Azt mondta, nem is ismerte a férfit, akivel a fenyegetések eredményeként fel akarta magát hívatni.

A 44 éves budapesti lakos ellen terrorcselekménnyel fenyegetés, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett és zaklatás vétség miatt folytatnak eljárást – tették hozzá. 

Rovatok