Index Vakbarát Hírportál

Szalay-Bobrovniczky Kristóf reagált Emmanuel Macron bejelentésére

2024. február 27., kedd 18:18

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter reagált Emmanuel Macron francia elnök bejelentésére, miszerint nem zárható ki annak lehetősége, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába.

„Aggodalomra ad okot Macron elnök bejelentése, ezért is nagyon fontos, hogy Magyarország fenntartsa álláspontját: nem küld fegyvert Ukrajnába, ragaszkodik a tűzszünethez, és a béketárgyalások mielőbbi megkezdésére szólítja fel a harcoló feleket” – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter a véderő-, katonai és légügyi attaséknak tartott értekezleten kedden Budapesten az MTI híradása szerint.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, nem zárható ki annak lehetősége, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába, azt mondta,

a háború elérkezett a legveszélyesebb szakaszába, az agresszor felülkerekedni látszik, ami a nyugati világ döntéshozóit cselekvésre kényszerítheti.

A miniszter úgy fogalmazott, „az európai béke ideje lezárult, háború van Európában, két európai, keresztény nép már két éve háborút vív, borzalmas vérontással. Az öldöklés katonai eredményt nem hozott, és ennek a rövidtávú lehetősége sem bontakozik ki” – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A francia elnök kijelentésére a Kreml is reagáltDmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy közvetlen katonai összecsapáshoz vezet Oroszország és a NATO között, ha nyugati kontingenseket vezényelnek Ukrajnába.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette, hogy a szövetség nem tervez csapatokat telepíteni UkrajnábaHangsúlyozta, hogy az egyes tagországok egyedi döntéseihez nem szükséges minden tagország egyhangú támogatása.

A NATO szövetségesei példátlan támogatást nyújtanak Ukrajnának. Ezt 2014 óta tesszük, és a teljes körű invázió után fokoztuk. De nem tervezünk harcoló NATO-csapatokat Ukrajnába küldeni

– nyilatkozta Stoltenberg, aki szerint „ez egy agressziós háború Oroszország részéről Ukrajna ellen, amely nyilvánvalóan megsérti a nemzetközi jogot”.

Rovatok