Index Vakbarát Hírportál

Itt az újabb pedofilügy: ismét letartóztattak egy gyermekotthoni nevelőt

2024. február 28., szerda 16:51

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, letartóztattak egy gyermekotthoni nevelőt, aki fiúkat molesztálhatott.

Múlt pénteken letartóztattak Békésen egy gyermekotthoni nevelőt, aki a gyanú szerint az intézményben elhelyezett fiúkat molesztálta – értesült erről a 24.hu. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére megerősítette:

pedofil bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak egy 62 éves békési férfi ellen.

„A gyanúsított az eljárás adatai szerint több alkalommal szexuálisan molesztált két, felügyeletére bízott tizenéves fiút. A nyomozó hatóság kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását, amit a Békés Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság február 23-án el is rendelt” – közölte a rendőrség.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem reagált

Az ügyben keresték a Békés vármegyei gyermekotthonokat felügyelő Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ is. Az intézmény vezetői titkárságán a lapnak azt mondták, csak a fenntartó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) engedélyével válaszolhatnak. Ugyanakkor a megyei központtal folytatott egyeztetést követően kiderült,

Sziszák Katalin Julianna, a központ vezetője egy hete nem dolgozik az intézményben.

Az SZGYF a békési ügy részleteivel kapcsolatban egyelőre nem válaszolt. A főigazgatósághoz tartozik az a bicskei gyermekotthon is, amelynek vezetője, V. János visszaélve pozíciójával éveken keresztül kényszerített szexuális aktusokra olyan kiskorúakat, akik az általa vezetett intézményben éltek. A bicskei intézmény igazgatóhelyettese K. Endre volt, aki tavaly áprilisban kegyelmet kapott Novák Katalintól.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok