Index Vakbarát Hírportál

Rekordösszegű kártérítést ítéltek meg egy óvodai baleset áldozatának

2024. február 29., csütörtök 09:15

2013-ban az akkor hároméves gyerek egy fővárosi óvodában félrenyelt egy répadarabot. Hiába értek oda gyorsan a mentők, addigra olyan súlyos oxigénhiányos állapotba került, hogy újra kellett éleszteni. Bár túlélte, végtagjai lebénultak és értelmileg is sérült. Az óvodát képviselő ügyvéd szerint magyar viszonylatban abszurd a kártérítés összege.

Rekordösszegű, 265 millió forintos kártérítést és havi 1,8 millió forintos járadékot ítéltek meg egy lebénult fiú családjának – számolt be róla az RTL Híradó február 28-i adásában.

Egy fővárosi óvoda udvarán 2013-ban a gyerekek a szabadban, állva tízóraiztak, amikor egy hároméves kisfiú félrenyelt egy répadarabot, ami megakadt a torkán. Az óvónő próbált segíteni, de nem tudott. Riasztották a mentőket, addigra a gyereket újra kellett éleszteni. Sikerült, de a hosszú oxigénhiányos állapot miatt lebénult és értelmileg is súlyosan sérült, 24 órás felügyeletre szorul.

Édesanyja máig nem tudja elfogadni a helyzetet, aki az RTL-nek nyilatkozva azt kérte, hogy ne említsék a nevét.

Nagyon nehéz azzal szembesülni, hogy van egy gyermekem, aki olyan, amilyen. Még a balesete után is ugyanarról a gyerekről beszélünk. A segítség, a felelősség, a mindennapok, a nehézségek, a fájdalmai, az, hogy helyt kell állni minden nap, meg kell tanulni olyan dolgokat, amiről fogalmam sem volt

– sorolta a nehézségeket a szülő.

A család élete tönkrement, a szülők elváltak, az anya beteg fiával Németországba költözött. A pert hét éve indították az óvoda ellen. A felelősséget – azaz, hogy kulturált étkezéssel a baleset elkerülhető lett volna – a bíróság már korábban megállapította. Most a kártérítés összegéről született jogerős döntés.

A tanácsvezető bíró tételesen sorolta, mekkora összegű kártérítés illeti a családot: összesen 265 millió forint, valamint havi 1,8 millió forintos járadék.

A családot képviselő ügyvéd szerint az összeg három tényező miatt lett ilyen magas:

Először is sok idő telt el, tehát a folyamatosan felmerülő költségek rakódtak egymásra, másrészt nagyon súlyos következményei lettek a balesetnek, harmadrészt pedig – ami kifejezetten örvendetes – úgy látszik, hogy ebben az inflációs környezetben az emberi egészség és az emberi élet a magyar joggyakorlatban tudja tartani az értékét.

Az óvodát képviselő ügyvéd szerint magyar viszonylatban abszurd a kártérítés összege:

Azt gondolom, hogy a Kúriához fogunk fordulni felülvizsgálati kérelemmel, ha ezt helybenhagyja a Kúria, az sem baj, de akkor az az elvárásom ügyvédként, hogy minden bíróság hasonló összegeket ítéljen meg.

Az ügyvéd nem tudja, hogy miből tudna fizetni az óvoda, így nem tartja kizártnak, hogy az intézmény végül a kormánytól kér segítséget.

Rovatok