Index Vakbarát Hírportál

Pisztollyal támadt két fiatalra egy férfi Budapesten

2024. február 29., csütörtök 13:24

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2021 nyarán gáz-riasztó pisztollyal támadt egy nőre és egy férfira Budapest 17. kerületében.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki pisztollyal támadt fiatalokra Budapesten – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A vádirat szerint a férfi 2021. július 4-én az esti órákban, kábítószeres állapotban követni kezdte a fiatalokat, majd utánuk futva azt kiabálta, hogy beszóltak neki.

A fiatalok próbálták nyugtatni a férfit, de ő rájuk támadt. Először megrúgta a fiatal férfit, majd egy engedély nélkül tartott gáz-riasztó pisztolyt vett elő, és 40 centiméterre a nő mellkasától elsütötte azt.

A vádlott a nyakánál fogva a földre szorította a nőt. A fiatal férfi ököllel arcon ütötte a támadót, aki ennek hatására elengedte a nőt. A sértettek ekkor menekülni kezdtek a vádlott elől, akit egy arra járó szabadnapos rendőr tartóztatott fel, és a kollégái kiérkezéséig visszatartott.

A bántalmazás következtében a nő könnyebb, főleg zúzódásos sérüléseket szenvedett. A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a 32 éves férfit fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja.

Rovatok