Index Vakbarát Hírportál

Jön a magyar Brzezinski – ki lesz Orbán Viktor nemzetbiztonsági főtanácsadója?

2024. február 29., csütörtök 20:04

A parlament alig 26 óra leforgása alatt fogadta el azt a törvényt, amely megteremti a jogi alapot a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának kinevezésére. Mi állhat a döntés hátterében? Mi lesz a feladata az új politikai felső vezetőnek? És ki lehet a poszt várományosa?

Február 26-án, 11 óra 19 perckor nyújtotta be az Országgyűléshez a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Egyes közszolgálattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek előadójaként Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert tüntették fel. A parlament még aznap, 16 óra 30-kor megszavazta, hogy az indítványt kivételes tárgyalásban tárgyalják. Így is történt, hiszen másnap 13 óra 5 perckor a képviselők 134 igennel, 51 ellenében és 10 tartózkodással el is fogadták a törvényjavaslatot.

Politikai felső vezetők között

De mire fel volt ez a nagy sietség? Nos, a viszonylag rövid, hét jogszabályt érintő salátatörvény célja nem más, mint a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója tisztség létrehozásának jogi megalapozása. A dolog érdekessége, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodán belül eddig is volt nemzetbiztonsági főtanácsadó, mégpedig Kovács József nemzeti információs államtitkár személyében. A törvény most eggyel magasabb polcra helyezi a tisztséget, mégpedig a politikai felső vezetők szintjére.

Ma a politikai felső vezetők közé tartozik a miniszterelnök, a miniszterek, a kormányfő politikai igazgatója, és kinevezése után a nemzetbiztonsági főtanácsadója is. A törvény indoklása szerint a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a kormányfő politikai igazgatójához hasonló jogállást tölt be. Vagyis Orbán Balázshoz hasonlóan saját kabinetet és titkárságot működtethet.

A miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a polgári nemzetbiztonsági és hírszerzési tevékenység, rendészeti, bűnmegelőzési, bűnügyi, közbiztonsági feladatok, valamint honvédelmi kérdések kapcsán tanácsával, illetve véleményével segíti a miniszterelnök, illetve a kormány tevékenységét és döntéseinek előkészítését.

– írja le a főtanácsadó jogkörét a most elfogadott törvény.

Az újonnan létrehozott tisztségre a kormányfő nevezi ki az általa alkalmasnak tartott személyt, és határozza meg illetményét. A főtanácsadó, aki jogosult lesz diplomata-útlevélre, feladata lesz a Védelmi Igazgatási Hivatal („az általános politikai koordinációért felelős miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szerv”) irányítása. A titokvédelem körében is egy kimondottan erős jogosítványt kap: elrendelheti, felülbírálhatja, megszüntetheti, illetve módosíthatja egy adat minősítését.

A különleges jogrend reformja

Sokan nem értik, mi indokolta a strukturális átalakítást, miért volt szükség a nemzetbiztonsági főtanácsadói tisztség jogkörének növelésére és presztízsének emelésére?

A történet nem hétfőn, nem a Rogán-féle törvényjavaslat benyújtásával kezdődött, hanem az Alaptörvény kilencedik módosításával. Ekkor vette kezdetét a különleges jogrend alkotmányos szabályozásának reformja, amelynek keretében pontosították a védelemmel és biztonsággal összefüggő alkotmányos kötelezettségeket.

Mint ismert, 2022 novemberétől a korábbi hat helyett mindösszesen háromra – a hadiállapotra, a szükségállapotra és a veszélyhelyzetre – csökkent a különleges jogrendi helyzetek köre; miután kikerült az Alaptörvényből a megelőző védelmi helyzet, a terrorveszélyhelyzet és a váratlan támadás, míg a rendkívüli állapot helyére a hadiállapot lépett.

Ezt a lépést a kormányzat azzal indokolta, hogy átláthatóbbá akarták tenni a különleges jogrendi szabályozást, amely így már a legsúlyosabb kihívásokra és fenyegetésekre tud fókuszálni. A döntés hátterében egyértelműen az ukrajnai háború állt.

Mindezekkel összefüggésben, de még az Alaptörvény módosítása előtt Orbán Viktor két fontos szervezeti kérdésről is döntött:

  1. A Karmelita kolostorban 2022. július 26-án megalakult a Védelmi Tanács, amelynek titkárává Kovács Józsefet nevezte ki a kormányfő. Ez a tanács foglalkozik többek között a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a közbiztonsággal, a határrendészettel, a honvédelemmel, a menekültüggyel, a katasztrófavédelemmel, a terrorelhárítással, valamint a védelmi fejlesztésekkel kapcsolatos előterjesztésekkel és jelentésekkel.
  2. A szabályozási reform következő állomásaként, 2022. október 1-jétől a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter irányítása alá tartozó központi hivatalként megalakult a Védelmi Igazgatási Hivatal, amelynek vezetésére a miniszterelnök ugyancsak Kovácsot kérte fel. Az ő feladata lett a védelmi ipari tevékenység és az ezzel kapcsolatos kormányzati munka koordinálása.

Henry Kissingertől Jake Sullivanig

Az Egyesült Államok mindenkori elnökét már 1953 óta segíti nemzetbiztonsági tanácsadó. Az elmúlt hetven évben összesen 31 nemzetbiztonsági tanácsadó fordult meg a Fehér Ház nyugati szárnyában található irodában, közöttük Henry Kissinger, Zbigniew Brzezinski, Colin Powell, Condoleezza Rice vagy napjainkban Jake Sullivan. Számos amerikai elnök gyakran váltott nemzetbiztonsági tanácsadót, de e tekintetben a rekordot Donald Trump tartja, akinek négy hivatali éve alatt nem kevesebb, mint hat tanácsadója is volt – természetesen egymás után.

Hogy ki lesz a magyar miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, erről természetesen a kormányfő dönt. Mindenesetre már tavaly ősszel beszámoltunk arról, hogy az Intelligence Online nevű, nagy presztízsű, hírszerzési ügyekre szakosodott nemzetközi portál Spymasters (Mesterkémek) című rovatában portrét közölt Kovács Józsefről, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda információs államtitkáráról.

A lap szerint miközben Magyarország szomszédságában háború dúl,

Kovács József, a katonai hírszerzés volt főnöke központi, de diszkrét figurává válik Orbán Viktor kormányának katonai tervezésében.

Mint írják, ez a szerep némileg eltér a nemzeti információs államtitkári titulustól, amely a hírszerzés-koordinátori, valamint az érzékeny projektek kurátori szerepét jelenti, és közvetlenül a miniszterelnöknek jelent. Kovács József, akit 2018-ban neveztek ki jelenlegi munkakörébe, a vezérkaron keresztül küzdötte fel magát, mielőtt a katonai hírszerző szolgálathoz került, és azóta is élvezi a miniszterelnök bizalmát.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j2) a Védelmi Tanács ülésén a Karmelita kolostorban, 2023. június 8-án. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Rovatok