Index Vakbarát Hírportál

Egy somogyi apa inzulinnal akarta kiirtani a családját

2024. március 2., szombat 12:04

Végezni akart családjával egy somogyi kistelepülésen élő férfi. K. Györgyöt emberölés előkészületével vádolják, amiért felbérelt valakit, hogy segédkezzen neki a gyilkossági terv kivitelezésében.

A Blikk az egyik Somogy vármegyei településen találta meg a gyilkosság célpontjává vált anya-fia párost. A lap szerint a 30 éves férfi rendőrként dolgozik, ezért nem beszélhet a történtekről, megviselték őket az események, időre van szükségük, hogy feldolgozhassák.

A fia éppen szolgálatban volt, amikor az édesapját őrizetbe vették. Az anyukájával, Rozival nem is tudtak semmit arról, hogy a férfi mire készül. Sokként érte őket, teljesen ledöbbentek a hír hallatán. Mióta három éve elmenekültek tőle, nem hagyta őket békén. Csak akkor kezdődött az igazi bosszúhadjárata. A fiát tavaly novemberben egy hét alatt négyszer is kihallgatták

– mondta a lapnak a család egyik közeli ismerőse.

Blikk szerint K. Györgyöt elfogása után összeférhetetlenség miatt a pécsi kapitányságra vitték. Úgy tudják, több ügy is folyamatban van ellene, amik felgöngyölítésén a Nemzeti Védelmi Szolgálat is dolgozik.

A férfi közel harminc évig élt élettársi kapcsolatban O. Rozáliával, akivel közös gyermekük is született. Az együttélésük alatt az agresszív családfő rendszeresen bántalmazta a nőt, aki ezért a már felnőtt fiukkal 2021 januárjában egy másik faluba költözött. Az ötvenes éveiben járó férfi ezt követően is folyamatosan zaklatta, fenyegette őket, tavaly ősszel döntött úgy, hogy meg is öli őket. Ekkor egy ismerőse közvetítésével jutott el egy személyhez, akit megbízott, hogy gyermekét és korábbi élettársát vigye olyan helyre, ahol ő inzulin-túladagolással végezhet velük.

A megbízási díj 300 ezer forint volt, amelyből 24 500 forintnyi előleget adott egy kaposvári áruház parkolójában a megbízottnak. A rendőrök viszont megneszelték, elfogták és le is tartóztatták K. Györgyöt. 

Rovatok