Index Vakbarát Hírportál

Kegyetlenül megaláztak egy hajléktalant a reggeli fagyban Pécsett

2024. március 5., kedd 11:22

Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik megvertek, kiraboltak és emberi méltóságában súlyosan megaláztak egy hajléktalant idén januárban. Az áldozatot a két férfi fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy meztelenül táncoljon, és minderről a mobiltelefonjukkal videót is készítettek.

A Baranya Vármegyei Főügyészség MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a két barát január 6-án délután és éjszaka Pécsen italozott, másnap hajnalban figyeltek fel a belvárosban az alvó hajléktalan férfira.

A fiatalabb vádlott belekötött az alvó férfiba – kérdőre vonta, hogy miért fekszik az utcán, majd pénzt követelt tőle –, ezt követően mindketten veréssel fenyegették és zsebei kipakolására szólították fel a hajléktalant.

A férfi nem akarta odaadni a kéregetésből összegyűlt háromezer forintját, és azt mondta, nincs pénze. Erre a vádlottak kiabálva, továbbra is veréssel fenyegetve felszólították, hogy vetkőzzön le.

A fenyegetések hatására a hajléktalan levette a ruháit, amit a vádlottak mobiltelefonjukkal videóra vették, miközben kinevették őt, majd átkutatták a ruházatát, és elvették tőle egy öngyújtót és a háromezer forintját.

A meztelen, a hajnali fagyos időben fázó férfit mindezek után arra utasították, hogy táncoljon, és különböző parancsokat adtak neki. Még ez sem volt elég a kegyetlenkedő fiataloknak, és földről összeszedett madáreleséget tartottak a szájához, belenyomták a fejét, és rávették, hogy a magokat a tenyerükből, majd a földről egye meg.

A vádlottak a méltóságában súlyosan megalázott sértettet bántalmazták, ököllel megütötték, megrúgták.

A Pécsi Járási Ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő két férfit bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással és könnyű testi sértéssel vádolja, velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Rovatok