Index Vakbarát Hírportál

A kormánypárti képviselők miatt egy szó sem esett a gyermekvédelemről a bizottság ülésén

2024. március 5., kedd 12:17

Egy hónappal a Novák Katalin és Varga Judit lemondásához vezető kegyelmi botrány kirobbanása után Pintér Sándort hallgatta volna meg az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága. A tárcavezető nem jelent meg az ülésen, és egy kormánypárti képviselők által támogatott indítványnak köszönhetően a napirend is módosult, így a gyermekvédelem helyzetéről a Belügyminisztérium képviseletében megjelent két államtitkár, Rétvári Bence és Fülöp Attila sem számolhatott be.

Tájékoztató a gyermekvédelmi intézményrendszer, különös tekintettel a gyermekotthonok helyzetéről – ezzel a címmel hirdetett ülést kedd délelőttre az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága. Meghívott előadóként Pintér Sándor neve volt feltüntetve a parlament weboldalán.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Demokratikus Koalíció két héttel ezelőtt is kezdeményezte a belügyminiszter meghallgatását, de a tárcavezető nem jelent meg.

Hiába menekül Pintér Sándor

– többek között ez állt az ellenzéki párt mostani meghívójában.

Az ülés előtt néhány perccel már alig lehetett helyet találni az Országház Hazai Samu báró termében. Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szintén a helyszínen tartózkodott, mindenki tűkön ülve várta, vajon belép-e Pintér Sándor. Néhány perc feszült várakozás után a bizottság DK-s elnöke, Varga Zoltán törte meg a csendet, és közölte: „úgy tűnik, ma sem jött el”.

Jelezte ugyanakkor, hogy ez még nem minden, a bizottság Fidesz–KDNP-s alelnöke, Kovács József ugyanis módosító indítványt nyújtott be arról, hogy

semmilyen formában ne kerülhessen sor a gyermekvédelmi intézményrendszer, különös tekintettel a gyermekotthonok helyzetértékelésére.

Miután a kormánypárti képviselők tíz igennel támogatták az indítványt, eldőlt: nemcsak Pintér Sándor, de még a Belügyminisztérium részéről megjelent Rétvári Bence és Fülöp Attila sem beszélnek a témáról. 

„Az előzményeket jól ismerjük. Szerettük volna tudni, mi történt, de jól látszik, hogy a kormánypárti politikusok nem kívánják megtárgyalni ezt a kérdést” – fogalmazott Varga Zoltán, hozzátéve: biztos abban, hogy a Fidesz–KDNP képviselői között is vannak olyanok, akik ezek után „szégyellik magukat”, „nem szívesen néznek tükörbe”, és mélyen belül tudják: itt nem csupán egy kommunikációs problémáról van szó, hanem egy lelkiismereti és morális belső válságról.

„Előbb-utóbb azonban mindenkinek szembe kell néznie a bűneivel” – fejezte be gondolatmenetét Varga Zoltán, amit a kormánypárti Nacsa Lőrinc azzal egészített ki: 

Varju Lászlónak is.

Mint ismert, a DK országgyűlési képviselőjét több ügyben is bűnösnek mondta ki a bíróság.

Rovatok