Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt, hol mond beszédet Orbán Viktor március 15-én

2024. március 6., szerda 19:17

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be, hogy március 15-én a Nemzeti Múzeumnál tart beszédet.

„Találkozzunk március 15-én a Nemzeti Múzeumnál! A haza minden előtt!” – olvasható Orbán Viktor bejegyzésében.

A kormányfő legutóbb 2019-ben tartott március 15-i beszédet a fővárosban, ugyanezen a helyszínen.

Mint ismert, ez lesz az utolsó olyan, az 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak emléket állító, nemzeti ünnepen elhangzó beszéd a kormányfőtől, ami a június 9-i önkormányzati választások, illetve a június 6. és 9. között esedékes európai parlamenti választások előtt hangzik el.

A március 15-i nemzeti ünnep napjára jellemzően Békemenetet szoktak szervezni a kormány szimpatizánsai. Ugyanakkor elképzelhető, hogy idén nem így fog történni, mivel kilenc nappal az ünnep előtt még nem tudni róla, hogy bármilyen előkészületek történtek volna ennek megszervezésére. 

Bayer Zsolt publicista egyébként tavaly novemberben egy jászapáti lakossági fórumon azt mondta: ő már az október 23-i ünnepre is szeretett volna Békemenetet, de március 15-én „muszáj lesz”.

Egy nagy, közös születésnap

A miniszterelnök tavaly Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál tartotta meg március 15-i ünnepi beszédét. Orbán Viktor ekkor elmondta, szerinte minden magyar tud a költőtől legalább egy verssort, „minden magyarban van egy kis Petőfi, és Petőfiben ott van minden magyar”.

A nemzeti ünneppel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: annak, aki nem magyar, nehéz megértenie, akár nevetségesnek is találhatja, hogy 175 éve március 15-én újra és újra elmeséljük e nap történetét, „nem értik, miért nem ununk rá”.

A kormányfő szerint azért nem, mert ez egy nagy, közös születésnap. Amikor pedig eljön az ember születésének napja, összesereglik a család, elérkezik a pillanat, és szüleink elmesélik annak a napnak a történetét, amikor világra jöttünk, „így él a mi emlékezetünkben a magyar szabadság születésének napja is. Ezért mondjuk el újra és újra annak az esős szerdai napnak a történetét, amikor a márciusi ifjak nekiindultak.

Emlékezetes, hogy a kormányfő látogatása a városban egy róla elnevezett, narancs szeletekkel díszített pizza megalkotására inspirálta az egyik kiskőrösi pizzéria vezetőjét.

Rovatok