Index Vakbarát Hírportál

Simicskó István: Pedofíliával gyanúsított férfi cégével áll szerződésben az újbudai önkormányzat

2024. március 6., szerda 12:39

Simicskó István szerint az újbudai önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van egy olyan céggel, amelynek tulajdonosát pedofíliával gyanúsítják.

„A fővárosi XI. kerület baloldali vezetésű önkormányzata egy olyan férfi cégével áll szerződéses kapcsolatban, akit egy újbudai óvodában elkövetett súlyos pedofil bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség” – jelentette be a KDNP országgyűlési frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

Simicskó István úgy fogalmazott, hogy egy visszataszító, gyermekek sérelmére elkövetett súlyos bűncselekményre derült fény az elmúlt napokban, amit – a gyanú szerint – egy újbudai óvodában követett el egy ott pedagógiai asszisztensként dolgozó férfi, akit azóta a bíróság már le is tartóztatott.

A kereszténydemokrata politikus bemutatott egy olyan dokumentumot is, amely szerint az önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van a bűncselekményben érintett férfi által vezetett betéti társasággal.

Simicskó István szerint az ügyben László Imre polgármester, DK-s politikus felelőssége is felvetődik. Hozzátette, ha tudott a pedofíliáról, akkor azonnal le kell mondania.

Rovatok