Index Vakbarát Hírportál

Kábítószer-kereskedőket fogtak el a rendőrök Makón és Csanádpalotán

2024. március 7., csütörtök 16:21

Két makói és egy csanádpalotai férfit kaptak el a rendőrök, akik kábítószert és új pszichoaktív anyagot árusítottak – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

A három férfi tavaly március óta árusított és szállított új pszichoaktív anyagot Makón és környékén.

A rendőrség közölte, a csanádpalotai és a két makói férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A nyomozók látókörébe került egy 27 éves és egy 28 éves férfi, valamint egy 28 éves nő is, akik rendszeresen vásároltak tudatmódosító szereket a gyanúsítottaktól.

A terjesztők ellen kábítószer-kereskedelem bűntette, a fogyasztók ellen pedig kábítószer birtoklása vétsége miatt indult eljárás.

Rovatok