Index Vakbarát Hírportál

Újabb eljárást indított Balázsék ellen a Médiatanács

2024. március 7., csütörtök 12:34

Miközben televíziós közéleti, hír- és magazinműsorokat támogat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa több mint százmillió forinttal, közben büntetéseket is kiszabnak a szabálysértő médiumokra. Vizsgálnak vidéki rádiót, Balázsékat és az RTL új sorozatát is.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa lezárta a televíziós közéleti, valamint a hír- és magazinműsorok támogatására kiírt, 2023. évi pályázatának bírálati szakaszát, a TVÁLLANDÓ2023 program keretében közel 104 millió forint odaítéléséről döntött a testület.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a Médiatanács Támogatási Program keretében évről évre meghirdetett TVÁLLANDÓ pályázat televíziós közéleti magazinműsorok, illetve hírműsorok és kulturális magazinműsorok elkészülését hivatott támogatni.

A felhívásra 23 pályázat érkezett, amelyekből a bírálóbizottság 19-et talált érvényesnek és támogatásra érdemesnek. Közéleti magazinműsorok készítésére három pályázónak 8 920 000 forintot, hírműsorok készítésére nyolc pályázónak 79 200 000 forintot, míg kulturális magazinműsorok készítésére nyolc pályázónak 15 602 753 forintot ítélt oda a testület – ismertették.

A Médiatanács március 5-i ülésén meghirdette a televíziós és rádiós műsorok készítését támogató, idei évre vonatkozó pályázati programjait is: a rádiós hírműsorok, közérdekű szolgáltató magazinműsorok, valamint tematikus magazinműsorok készítésének támogatására kiírt RÁDIÓÁLLANDÓ2024, valamint a televíziós közéleti magazinműsorok, illetve televíziós hírműsorok és kulturális magazinműsorok készítésének támogatására szolgáló TVÁLLANDÓ2024 pályázat kiírása hamarosan elérhető lesz az MTVA honlapján.

Támogatás mellé büntetés

Ugyanezen az ülésén a Médiatanács megállapította, hogy a Rádió 7 tavaly december 11. és 17. között megsértette a szerződéses vállalásait azzal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő, valamint a nemzetiségi vagy más kisebbségek igényeinek szolgálatára szánt műsorszámot és szöveges tartalmat.

A törvénysértés miatt a médiaszolgáltatót, a Dél-alföldi Média Centrum Kft.-t 40 ezer forint bírsággal sújtotta a testület, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte

– írták.

Nézői bejelentés nyomán vizsgálta a testület az RTL-en február 1-jén 19 óra 49 perctől sugárzott …a szomszéd tehene című műsorszámot, amelyben egy szellemként kísértő, tűzhalált szenvedett kislányról is szó esett. A testület megvizsgálta az adást a kiskorúakat védő rendelkezések szempontjából, és megfelelőnek találta annak „12 éven aluliaknak nem ajánlott” korhatári kategóriába sorolását, valamint a sugárzás időpontját is – fűzték hozzá.

Balázsék poénjai

Közölték azt is, hogy a klasszifikációs rendelkezések érvényesülése szempontjából, ugyancsak hallgatói bejelentésre vizsgálta a médiatanács a Rádió 1-en január 9-én 6 órától közreadott Balázsék című műsorszámot az abban elhangzott szexuális utalások miatt.

A műsorszámban szó esett arról, hogy a gödöllői Fidesz Facebook-oldalát pornóképek és -videók árasztották el egy hackertámadás következtében. Mivel a kifogásolt rész a 4 órás műsoridőből mindössze 8 percet tett ki, és a műsorvezetők kerülték az egyértelműen szexuális töltetű kifejezések használatát, a készítők nem veszélyeztették a védendő korosztály egészséges fejlődését, ezért a Médiatanács nem indított eljárást – közölte az NMHH.

Ugyanakkor mégis eljárás indult a Balázsék január 9-én, 6 órától sugárzott műsorszáma miatt, mert abban emberi méltóságot sértő módon tréfálkoztak a műsor vendége, Musimbe Dávid Dennis kárára, rasszista megjegyzéseket engedve meg vele szemben: a testület álláspontja szerint a műsorszám egy társadalmi csoport másodrendűségére vonatkozó tartalmat hordozott, az elhangzott megjegyzések a hallgatók felé azt az üzenetet közvetítették, hogy az emberi méltóság nem általános érvényű.

A közlemény szerint a kijelentések nem minősültek egyszerű élcelődésnek,

a meghívott vendéget megszégyenítették azzal, hogy a bőrszíne miatt a rabszolgákkal kapcsolatos tréfák célpontjává tették.

A műsorszám tehát a rasszizmust humorforrásnak tekintette, ez pedig nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletét megkövetelő alkotmányos értékekkel.

A Médiatanács álláspontja szerint a műsorszám emellett a közösségek kirekesztésének tilalmát előíró törvényi rendelkezést is megsértette, ezért közigazgatási hatósági eljárást indított a médiaszolgáltatóval, a Radio Plus Kft.-vel szemben – áll a közleményben.

Rovatok