Index Vakbarát Hírportál

Kukásautó gázolt halálra egy nőt Monoron

2024. március 7., csütörtök 09:12

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy kukásautót vezetve elütött egy kerékpárját toló nőt.

A vádirat szerint az elkövető 2022 januárjának egyik délelőttjén Monoron végzett hulladékbegyűjtést és szállítást egy tehergépkocsit vezetve. A tevékenység során a vádlott lassan haladt a teherautóval és időnként megállt, míg a jármű mellett és mögött kollégája a kihelyezett kukákat ürítette a tehergépkocsi tartályába. A művelet közben a teherautó csaknem teljes szélességben elfoglalta az úttestet.

Az ügy sértettje ugyanebben az időpontban a kukásautó mögött haladt, kerékpárját tolva. Miután a sértett a meg-megálló teherautót utolérte, úgy kerülte ki, hogy a kerékpárját feltolta a jobb oldali járdára. Miután elhaladt a kukásautó mellett, még mindig tolva a kerékpárt visszatért a jármű elé, továbbhaladva immár az úttesten. A nő már mintegy három méterre távolodott a teherautótól, így őt a vádlottnak a vezetőfülkéből látnia kellett.

Ennek ellenére az elkövető figyelmetlenségéből adódóan egyáltalán nem észlelte a nőt és elindulva kukásautóval gyorsítani kezdett, majd utolérve a sértettet a jármű jobb első részével elütötte őt. Az ütközés következtében a sértett az úttestre esett, ahol a teherautó áthajtott rajta.

A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek következtében a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.

Rovatok