Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin is ott volt az új államfő ünnepi vacsoráján, Orbán Viktor lehetett a házigazda

2024. március 7., csütörtök 12:16

Sajtóinformációk szerint Sulyok Tamás köztársasági elnökké választásának napján a Karmelita kolostorban tartottak díszvacsorát, amelyen Orbán Viktor beszédet mondott.

Az Országgyűlés február 26-án választotta köztársasági elnöknek Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság korábbi elnökét. Az új államfő beszédet mondott, viszont a beiktatási ceremóniájára vasárnapig várni kell.

A 24.hu úgy értesült, hogy Sulyok Tamás megválasztásának napján ünnepi vacsorát tartottak a Karmelita kolostorban, aminek Orbán Viktor volt a házigazdája. A kormányfő a 80-100 meghívott vendég előtt rövid beszédet is mondhatott, a vendégek között kormánytagok, vezető fideszes politikusok, az üzleti élet egyes szereplői, művészek, akadémikusok, valamint alkotmánybírók lehettek.

A lap úgy tudja, hogy 

az eseményen részt vett Novák Katalin előző köztársasági elnök is, aki férjével érkezett a fogadásra.

A rendezvénnyel kapcsolatos kérdéseinkkel kerestük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét. Amint válaszokat kapunk, frissítjük cikkünket.

Rovatok