Index Vakbarát Hírportál

Házkutatást tartanak az újbudai önkormányzatnál a Szivárvány Óvodai pedofilügy miatt

2024. március 7., csütörtök 12:51

Felmentették az érintett óvoda vezetőjét a munkavégzés alól, és egy vizsgálóbiztos kinevezéséről is döntött a kerületi önkormányzat.

A múlt héten robbant a hír, hogy az újbudai Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik alkalmazottját elmegyógyintézetbe küldte a Fővárosi Törvényszék bírája, miután szexuális kényszerítés gyanúja miatt indult ellene eljárásMint megírtuk, azonnali hatállyal belső vizsgálatot rendelt el Újbuda polgármestere, miután arról értesült, hogy a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik munkatársával kapcsolatban névtelen feljelentés érkezett a XI. kerületi rendőrkapitánysághoz. A szülőket a történtekről péntek reggel hivatalos levélben értesítette az óvoda vezetése.

Az újbudai önkormányzat egy közleményt adott ki szerdán az üggyel kapcsolatban, amiből kiderült, hogy a kerület polgármestere rendkívüli ülést kezdeményezett.  László Imre részletes tájékoztatást adott a Szivárvány Óvoda ügyében tett eddigi önkormányzati lépésekről, amit a testület ellenszavazat nélkül elfogadott.

A közlemény szerint a történtek miatt folyamatosan rendelkezésre áll gyermekpszichológus, emellett a városvezetés felkérte Herczog Mária gyermekvédelmi szakembert, hogy szakértelmével személyesen segítse a gyerekeket, a szülőket és az óvodai dolgozókat.

Az ülésen a képviselők vizsgálóbiztos kinevezéséről döntöttek. Az eljárás idejére a képviselő-testület az érintett óvoda vezetőjét felfüggesztette a munkavégzés alól, erre az időszakra az Észak-Kelenföldi Óvoda igazgatóját kérte fel az intézmény vezetésére.

A Magyar Nemzet cikke szerint Simicskó István a testületi ülés előtt ismertette, hogy a XI. kerületi önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van az ügyben letartóztatott, pedagógiai asszisztensként dolgozó férfi által vezetett betéti társasággal. Meglátása szerint ha a polgármester tudott a pedofília ügyéről, akkor le kellene mondania. Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke pedig egy olyan vizsgálóbizottság felállítását követelte, amelyet a helyi Fidesz-frakció vezet, és nem az ellenzék.

Házkutatás zajlik az önkormányzat épületében

Az újbudai önkormányzat csütörtök délután újabb közleményt adott ki, ami szerint jelenleg is rendőrségi házkutatás zajlik az épületükben:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya ezekben a pillanatokban tart házkutatást Újbuda Önkormányzatánál. A nyomozás azt hivatott kideríteni, érkeztek-e be olyan panaszlevelek, amelyek a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik volt alkalmazottjával szemben zajló jelenlegi eljáráshoz köthetőek

– tájékoztat az önkormányzat. Hozzáteszik, „a folyamat részeként a rendőrség számítógépeket és adathordozókat foglalt le. Újbuda Önkormányzata természetesen mindenben együttműködik a nyomozóhatóságokkal, és továbbra is biztosítja a transzparens tájékoztatást”.

Van segítség

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok