Index Vakbarát Hírportál

A DK lemondásra szólította fel Balog Zoltánt

2024. március 8., péntek 12:00

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel Balog Zoltán református püspököt, hogy mondjon le az egyházi tisztségeiről.

Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője pénteki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Balog Zoltán a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetőjeként jelenleg 23 egyházi fenntartású óvodáért és 23 általános iskoláért felelős − írta meg az MTI. 

Az ellenzéki képviselő azt is követelte, hogy egy független szakemberekből álló bizottság vizsgálja ki, történtek-e visszaélések gyermekekkel szemben a Balog Zoltán „által felügyelt egyházi óvodákban és iskolákban”.

„A kegyelmi botrány óta tart Balog Zoltán püspök vesszőfutása, melyben általa is elismert módon a református egyház is károkat szenvedett. Az egykori miniszter a színfalak mögött aktív kármentési munkába kezdett, de az sokkal inkább saját túlélését, semmint egyházának érdekeit szolgálja” – mondta lapunknak a hitélet belső folyamatait ismerő, névtelenséget kérő református felekezeti tag.

Az igazságügyi miniszter és a köztársasági elnök lemondásához vezető pedofilügyben játszott szerepe és azóta folytatott kommunikációja következtében Balog Zoltán püspök egyre inkább megosztja saját egyházát, amely a következő időszak talán legfontosabb mérföldkövéhez érkezik.

Most szombaton tartják ugyanis a Budapest-déli, illetve -északi egyházmegye lelkészeinek nagyságrendileg 100 fős együttes fórumát, amelyen a Dunamelléki Egyházkerület püspökeként Balog Zoltán is beszédet mond. Ezen az eseményen kiderülhet, hogy milyen mélységű nyomot hagytak lelkészi körökben az elmúlt hetek történései, egyben lehetőséget is teremt a feszültségek ventilálására.

Rovatok