Index Vakbarát Hírportál

Esős idővel indul a péntek, délutánra viszont ismét előkerül a nap

2024. március 8., péntek 06:07

Péntek délelőtt az ország nagy részében felhős lesz az ég, de délutánra már jelentősen csökken a felhőzet. Kora estig néhol még előfordulhat kisebb eső, zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Pénteken kezdetben többfelé alakulhat ki kisebb eső, zápor, majd napközben már felszakadozik a felhőzet és rövidebb-hosszabb időszakokra kisüt a nap. Délután csak helyenként számíthatunk futó záporra.

Az Időkép szerint az északnyugati országrészekben élénk lesz a délkeleti szél. A reggeli órákban egyes tájegységeinken pára, köd képződik. Hajnalban mínusz 2 és 6, délután 8 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

A HungaroMet előrejelzése szerint pénteken nem várható kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség. 

Rossz hatással lesz ránk a hirtelen jött hideg

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint pénteken nem lesz front a térségünkben, viszont a felettünk elhelyezkedő hidegörvény miatt hidegfronti jellegű tünetek jelentkezhetnek – írja az Időkép.

Az érzékenyek körében fejfájás, görcsös panaszok, ízületi problémák, vérnyomás-ingadozás, szívpanaszok és légzőszervi problémák is előfordulhatnak.

Emellett fáradtabbak, dekoncentráltabbak lehetünk.

Hétvégére már melegebb lesz az idő

Szombaton az ország nagy részén napos időszakokra számíthatunk, de délután a Dunántúl fölé vastagabb felhők érkeznek. Kezdetben elszórtan nyugaton fordulhat elő kisebb eső, majd délután és este nyugaton, valamint délnyugaton többfelé kialakulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délkeleti szél, keleten, északkeleten maradhat mérsékelt a légmozgás. Reggel ismét találkozhatunk pára- és ködfoltokkal. Hajnalban mínusz 3 és 4, délután 10 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk.

Vasárnap sok felhő lesz felettünk. Kezdetben csak néhol, délután, este viszont már többfelé kialakulhat eső, zápor. Élénk, erős, északnyugaton viharos lesz a déli-délkeleti szél. Melegszik az idő, a legmagasabb hőmérséklet 11 és 20 fok között alakul.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok