Index Vakbarát Hírportál

Barátnőjének mutogatta nemiszervét egy kecskeméti férfi a buszon, egy 12 éves kislány is meglátta

2024. március 8., péntek 18:39

Barátnőjének mutatta meg nemiszervét egy férfi egy kecskeméti buszon. A szeméremsértő jelenetnek egy 12 éves kislány is szemtanúja volt. A férfi ellen eljárást kezdeményezett a rendőrség.

A legnagyobb közösségi oldal egyik kecskeméti csoportjában jelent meg a héten egy bejegyzés, amely szerint a városi buszjáraton március 2-án valaki szeméremsértő módon viselkedett. A történtekkel kapcsolatban feljelentés ugyan nem érkezett a megyeszékhelyi kapitányságra, azonban a poszt alapján a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – hivatalból – büntetőeljárást indított.

A rendőrök – állampolgári segítséggel – rövid időn belül azonosították a leírásban szereplő 50 éves helybéli férfit, akit március 6-án szeméremsértés vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A gyanú szerint K. Károly az említett buszjáraton elővette a nemi szervét, és azt megmutatta a vele utazó barátnőjének. Az eseménynek egy fiatalkorú lány is a szemtanúja volt. A buszon hármójukon kívül más nem utazott. A gyanúsított ellen az eljárást szabadlábon hagyása mellett folytatja a rendőrség.

Fontos tudni, hogy a rendőrség az ilyen jellegű esetekben akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut.

A hatóság kéri, amennyiben úgy érzi, hogy az Ön vagy hozzátartozója sérelmére bűncselekményt, szabálysértést követnek el, haladéktalanul hívja a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon.

Rovatok