Index Vakbarát Hírportál

Több mint 900 ezer nyugdíjas élhet a létminimum alatt

2024. március 9., szombat 07:30

A tizenharmadik havi nyugdíj és az év közbeni korrekció ellenére is majdnem egymillió nyugdíjas élhet a létminimum alatt. Szakértők is nyilatkoztak a témában.

Az élelmiszerrel, a fűtéssel és az árammal is spórolnak a nyugdíjasok Magyarországon. 2023-ban több mint 900 ezer nyugdíjas élt a létminimum alatt, még a tizenharmadik havi nyugdíj ellenére is. A főzésnél elsődleges szempont, hogy ne kelljen órákig főzni, hanem hamar kész legyen, mert azzal is lehet spórolni egy keveset.

Teljesen mindegy, hogy mi, csak étel legyen. Nem vagyok válogatós

– nyilatkozta egy nyugdíjas az RTL Híradójának.

Az átlagnyugdíj már csak a nettó átlagfizetés felének felel meg, ami azt jelenti, hogy nő a különbség, mert a nyugdíjakat csak az inflációhoz igazítja a kormány. 

Minden évben az egy komoly beszélgetés a pénzügyminiszterrel, hogy akkor biztos-e, hogy ki tudja fizetni a tizenharmadik havi nyugdíjat

– nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban még január közepén, amikor arról beszélt, hogy még „éppenhogy belefért”, hogy idén tudnak fizetni a nyugdíjasoknak plusz egy hónapot. 

Elkeserítő eredmények

A Bankmonitor számításai szerint a létminimum 2023-ban 160 100 forint volt egy hónapban, vagyis ennyit költött egy nyugdíjas minimum, amiből meg tudott élni. 

Ez a szükséges, minimális jövedelem egy értelmezhető megélhetéshez, és ebben semmiféle luxus nem szerepel

– mondta Sándorfi Balázs, a bankmonitor.hu ügyvezetője. A kutatás szerint

több mint 900 ezer nyugdíjas havi ellátása nem érte el a létminimumot 2023-ban.

Ha figyelembe vesszük az év közbeni nyugdíjkorrekciót és a tizenharmadik havi nyugdíjat, akkor ez a szám 700 ezerre csökkenhet – tette hozzá Sándorfi Balázs. Ez pedig valamivel több, mint a nyugdíjasok 30 százaléka.

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke, Juhász László szerint tragikus a helyzet, hiszen a nyugdíjasoknak

el kell dönteniük a hónap közepén, hogy kiváltják a gyógyszereket, lakásrezsit fizetnek vagy élelmiszert vesznek. 

A pénzügyminisztérium erre azt közölte, hogy „megőrzik a nyugdíjak reálértékét, ez biztosítja az inflációkövető nyugdíjemelést, és garantálja a teljes egészében visszaépített tizenharmadik havi nyugdíjak kifizetését”.

Emelt összegű nyugdíj

Orbán Viktor az évzáró Kormányinfón is kiemelte, mennyire fontos a kormánynak az inflációprobléma megoldása, melyet a nyugdíjemeléssel kezdenek. Az ő helyzetük ugyanis sokkal kiszolgáltatottabb, többet költenek élelmiszerre és gyógyszerre, amelyek ára jelentősen növekedett az elmúlt időszakban.

Az alábbi napokon várhatják az idősek, hogy megérkezzen a nyugdíj:

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is megszólalt a nyugdíjemelésekről. Kiemelte, hogy nem csupán az öregségi nyugdíjról van szó, hanem ez minden nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint.

AZ EMELÉS ÁTLAGOSAN 13 EZER FORINTTAL JELENT TÖBBET AZ EDDIGI NYUGDÍJAKNÁL.

Az év végi nyugdíj-kiegészítésre is garanciát vállal a kormány, ha az infláció esetlegesen magasabban alakulna 2024-ben.

Rovatok