Index Vakbarát Hírportál

Az ügyészség bekérte, az óbudai önkormányzat közzétette az iratokat a korrupciós ügyben

2024. március 10., vasárnap 11:22

Az Óbudai Polgármesteri Hivatal ellen lejárató kampány van érvényben, legalábbis ezt állítja a III. kerületi önkormányzat. Szerintük a hirtelen házkutatás és adatbekérés, amit az ügyészség tartott náluk, nem más, mint a kormánypárt kampányának kezdete az ellenzéki városvezetés lejáratása céljából.

Amint arról beszámoltunk az Indexen, „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés” bűntette és más bűncselekmények miatt szerdán több helyszínen „eljárási cselekményeket foganatosított”, és négy ember őrizetét rendelte el az ügyészség.

Erre Kiss László, Budapest III. kerületének (Óbuda–Békásmegyer) ellenzéki polgármestere is reagált, aki szerint ez nem más, mint a „hatalom megtorlása”, amiért nem tűrik a tisztességtelenséget, a helyi közéletben és a „kormányzatot átszövő, pedofil bűncselekményekben érintetteket mentegető hálózat elleni küzdelem élére” álltak.

Ahogy Kiss László fogalmazott: „a Fidesz elkezdte a választási kampányát a III. kerületben”.

„Nem tűrjük a rágalmazást!”

Ennek nyomatékosítására közzétettek egy nyilatkozatot az obuda.hu oldalon, emellett nyilvánosságra hozták az összes olyan dokumentumot és iratot, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség bekért tőlük.

Az önkormányzat egyúttal elérhetővé tette a kutatás elrendeléséről szóló határozatot és a kutatáskor készült jegyzőkönyvet is, amelyből kiderül, hogy semmilyen hivatali dolgozót nem érintett a nyomozás, csak iratokat kért be a hatóság. Ezeket pedig hiánytalanul a rendelkezésükre is bocsátották.

„Önkormányzatunk minden egyes szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást. Nincs takargatnivalónk” – olvasható a közleményben, amely Kiss László polgármester korábbi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelét idézi.

„Magyarország a putyinizálódás útjára lépett”

„Ezek az iratok bizonyítják azt is, hogy politikai lejárató kampányt indítottak ellenünk” – véli a DK-s vezetésű Polgármesteri Hivatal. Mivel az ügyészség jelenleg egy 2022-es ügyet vizsgál náluk, ez azt mutatja, hogy „az önkormányzati választási kampányra időzített koncepciós eljárás zajlik, amelynek keretében próbálják besározni és lejáratni a Fidesz ellen szövetséget kötő ellenzéki városvezetést”.

A III. kerület elleni támadás pusztító ereje és módszere a legsötétebb történelmi időket idézi, és azt mutatja, hogy a pedofilbotrányok miatt országosan is folyamatosan gyengülő Fidesz teljes gátlástalansággal kapaszkodik a hatalmába. Magyarország a putyinizálódás útjára lépett

– fogalmazott az önkormányzat vezetése.

A III. kerület közleményében azt is állítja, hogy „a regnáló állampárt kriminalizálja az ellenzékét, hogy megőrizhesse a pozícióját, a demonstratív házkutatások és az ellenzéki politikusok lejáratásának időszaka következik”.

Hozzáteszik: „ha továbbra is követi az orosz példát a Fidesz, akkor nemsokára névtelen feljelentés alapján vagy mondvacsinált okkal, nagy sajtófelhajtás mellett további politikusok elleni, demonstratív fellépések várhatók”.

Az óbudai polgármesteri hivatal a kommünikében azt írta: ők az elsők, de nem az utolsók, „a hatalom úthengere a következő 90 napban mindenkit megpróbál majd eltaposni”. A közleményt a következő sorokkal zárják: „Tudjuk és érezzük: a nyilvánosság ereje és az igazság a mi oldalunkon áll. Nem félünk.”

Rovatok